Belföld

Leváltaná Botkáékat a szegedi egyetem

Ezt a rektorhelyettes közölte, aki azt fejtegette: nemzeti tartalommal töltenék meg az intézmény épületeit.

Mindenképp új városvezetésre van szükségünk! Lendületes pályára kell állítani Szegedet. Az államnak, a vallásnak és a városnak egységben kell állnia a sikerhez, de ebből az utóbbi elem hiányzik

– ez nem egy pártrendezvényen hangzott el, hanem a Délmagyarország tudósítása szerint Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese mondta azon a péntek esti rendezvényen, amelyen az egyetem „nemzeti lábakra helyezésének” szándékáról beszélgettek Latorcai Csaba közigazgatási államtitkárral.

Latorcai a tudósítás szerint arról beszélt, hogy „a kormány eltökélt a nemzeti kultúra és identitás mellett, de az újkori népvándorlás nagyban meg tudja változtatni mindezt”, és azt is mondta, hogy „meg kell kapaszkodnunk abban a tudatban, hogy a nő férfival, a férfi nővel házasodik össze”. Szerinte „helyes irányba kell terelni az oktatást”, az „értékeket kívánják támogatni”, „a nemzetiség a fennmaradás alapja”.

Zakar rektorhelyettes azt mondta, az egyetem vezetése mindig is elkötelezett volt abban, hogy nemzeti legyen az intézmény, ugyanakkor több ezer külföldi hallgatójuk van, és „kihívás, hogy a diákjainkat hogyan készítjük fel a kultúrákkal való találkozásokra”. Miután arról beszélt, hogy új városvezetésre van szükségük, azt is mondta: azzal sem értenek egyet, hogy minden ellenzéki párt az egyetem főépülete elé szervezi a tüntetéseket. „Azt látom, hogy a vesztét érzi az ellenzék, csak a botránykeltés az eszközük, elkeserítő viszont, hogy a fiatalok közül többen ezt látják helyes útnak, ezért is törekszünk a nemzetiségre” – tette hozzá.

Latorcai azt javasolta: az egyetemnek érdemes lenne nyilvánosan állást foglalni a magyar nemzetet érintő ügyekben.

Zakar Péter egyébként 2006 és 2014 között a Csongrád Megyei Közgyűlés fideszes alelnöke volt, tavaly óta rektorhelyettes az egyetemen.

Frissítés: Nagy Sándor szegedi alpolgármester felháborítónak nevezte Zakar nyilatkozatát. Azt mondta, a város évtizedek óta együttműködik az egyetemmel az egészségügy területén éppúgy, mint a fejlesztéspolitikában. Mint mondta, az egyetemi klinikához 800 milliós városi hozzájárulással építették meg a külső közműveket, és azért is végig lobbiztak, hogy a lézerközpont Szegedre kerüljön. Nagy szerint Zakar nyilatkozata annyit árul el, hogy a megyei közgyűlés egykori fideszes alelnöke „gyakorlatilag az egyetem párttitkára lett rektorhelyettesként”, ezért nevezték ki szerinte, és nem tudományos munkássága miatt.

(Archív fotó: MTI / Molnár Edvárd)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik