Belföld

Kutatás: a többség nem ért egyet Orbán „üzleti ügyekkel nem foglalkozom” válaszával

Erre a helyzetre illik a zsurnalizmus: nagy várakozás előzte meg. Orbán Viktor évindító sajtótájékoztatójára ez bizonyosan igaz. Idejét nem tudni, mikor fordult elő legutóbb, hogy a miniszterelnök idehaza nem csak valamely kormányközeli oligarcha médiatermékétől érkező újságíró kérdésére válaszolt. Ezúttal is voltak, akiket nem engedtek be, akiket meg igen, azok is kontrollált körülmények  között kérdezhettek, de Orbán két órán keresztül így is olyannak tűnt, mint bármely kormányfő Európában. Azóta  vita folyt arról is, érdemes volt-e ilyen körülmények között egyáltalán kérdezni Orbántól, és még a szakmainak tűnő válaszok megalapozottsága is megkérdőjeleződött.

A Ténygyár gyorskutatása szerint a közvélemény nagy részét nem hozta annyira lázba a kivételes Orbán-sajtótájékoztató, mint a sajtót magát. Kétharmadnál többen vannak, akik nem követték az eseményt sem élőben, sem utólag. (Az ábrákon a balra és jobbra mutató nyilakra kattintva a Fidesz-szavazók és az ellenzéki szavazók véleménye látható – a szerk.)

Bár többen vannak, akik nem követték az évindító miniszterelnöki sajtóeseményt, úgy tűnik, erős igény lenne rá, hogy Orbán Viktor rendszeresen kiálljon az újságírók elé és kérdésekre válaszoljon. A legtöbben nem is nagyon forgatnák fel a kormányfői munkarendet, megelégednének havi egy alkalommal. Érdekes, hogy az ellenzéki szavazókban nagyobb az igény a miniszterelnökre, mint a Fidesz-szavazókban, ezt mutatja legalábbis, hogy a fideszesek között a havi alkalmakat támogatókkal nagyjából azonos arányban vannak, akiknek negyedévente egy kormányfő sajtótájékoztatóval is beérnék, míg az ellenzékiek körében jelentős számban látnák akár hetente is szívesen Orbán Viktort kamerák és mikrofonok előtt. Aligha tévedünk nagyot, ha feltételezzük, hogy az ellenzékiek leginkább a miniszterelnököt megszorongató kérdésekre vágynak ilyen nagy számban.

A sajtótájékoztató két órájába sok minden belefért, mi most a legtöbbet ismételgetett és a legtöbbet vitatott miniszterelnöki kijelentések fogadtatását mértük meg. Orbán ezt az alkalmat is kihasználta, hogy újra elmondja: az európai politikai vitákat a bevándorláspárti és a bevándorlásellenes erők küzdelmének látja, ide helyezte az EP választás tétjét is. Nem is múlt el hatás nélkül a sok ismétlés: a megkérdezettek szűk többsége ezzel az állítással egyetért. A fideszesek körében elsöprő az elfogadás, az ellenzékiek körében elsöprő az elutasítottsága a megközelítésnek, de a fideszesek vannak többen…

Még a saját táborában sem aratott azonban osztatlan tetszést Orbán Viktor azzal, hogy a korrupciógyanús ügyekre vagy Mészáros Lőrinc gazdagodására, esetleg a kormányfői luxusrepülésekre vonatkozó kérdésekre rendre azzal felelt: ő nem foglalkozik üzleti ügyekkel. A válaszadók közel fele szerint ez a mondat teljességgel elfogadhatatlan, mondhatnánk: ez nem válasz. E tekintetben a Fidesz-tábor is jóval megosztottabb, az ellenzékiek viszont nem azok:  elsöprő arányban utasítják el, hogy a miniszterelnök ezzel a mondattal üsse el családja, barátai, és támogatói gazdagodásával kapcsolatos kérdéseket.

Módszertan: Az adatfelvétel időpontja: 2019. 01. 10. A Pulzus kutatási applikációban feltett kérdésekre érkezett válaszokból képeztük azt a 800 fős mintát, amely nem, kor, év, végzettség és településtípus szerint reprezentálja a 18-60 éves magyar alapsokaságot.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik