Belföld

Közszolgálatilag meg sem történt a nyugdíjak csúszása

Pénteken a fél ország azzal foglalkozott, hogy a törvényi határidőt be nem tartva sokan nem kapták meg a nyugdíjukat. Mivel 12. hétvégére esett, a jogszabály szerint előző nap, tehát pénteken kellett volna hogy megkapják a járandóságukat, akik utalással kérik a nyugdíjat. Tömegével jelezték emberek délelőtt, hogy ilyenre nem került sor, a nyugdíjak kifizetésében illetékes Magyar Államkincstár némi tanakodás után kiadott egy közleményt, azt állítva, hogy nincs fennakadás a nyugdíjak kifizetésében. És hogy mindenkinek ott lesz a számláján pénteken.

Nem így történt. Ugyan valóban érkeztek péntek este és szombat reggel is idősek számlájára nyugdíjak, de még így is sokan vannak, akiknek hétfőig kell várniuk erre.

Vannak, akiknek már megjött a nyugdíj, de még nem mindenkinek
Péntek este és szombat reggel is érkeztek az idősek számláira a pénzek.

De ilyen felfordulás sem volt elég arra, hogy a közszolgálatinak mondott tévén, az M1 híradója szombat este az egyórás műsorban megemlítse a nyugdíjkáoszt.

Volt szó azonban helyette arról, hogy Soros György kikkel és hányszor találkozott, erről volt véleménye Deutsch Tamásnak is, meg amikor pont elkezdett olvadni, kapcsoltak egy sípályát – emlékeztet a 444.hu.

(Kiemelt kép: MTI Fotó: Balázs Attila)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik