Belföld

Börtönbe! Börtönbe! – újra tiltakoztak Békéscsabán a rabszolgatörvény és a kormány ellen

Kitartóak a kormánykritikus békéscsabaiak és környékbeliek, szombaton rövid időn belül a negyedik tüntetés volt a megyeszékhelyen. A rabszolgatörvényen túl a rendszer ellen tiltakoztak. A hvg.hu beszámolója szerint durván 500 ember vehetett részt a rendezvényen.

Persze több helyen feltűnt az O1G felirat, skandálták is többször, meg a többi klasszikust is: túlórázni jöttünk, nem leszünk rabszolgák.

Donáth Anna, a Momentum képviseletében arra biztatta a békéscsabaiakat, hogy naponta osszák meg egymással a gondolataikat, politizáljanak, mert “ez nem budapesti, hanem országos ügy”. És arra kérte az embereket, hogy minden intézményre, amelyről úgy vélik, hogy a NER részeként működik, ragasszanak fel egy O1G logós matricát – derül ki a hvg.hu összeállításából.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a bűncselekményben való részvétellel gyanúsított fideszes országgyűlési képviselő, Simonka Györgyről is beszélt (emlékezetes, Simonka is ott volt és szavazott azon a december közepi parlamenti szavazáson, amelyen a rabszolgatörvényt és a közigazgatási bíróságok felállítását fogadta el a kormányoldal). Alighogy kimondta Hadházy Simonka nevét, a tömeg azt skandálta: “Börtönbe, börtönbe”.

Más ellenzéki pártok részéről is felszólaltak (röviden a cikkben lehet olvasni), de külön érdekes, hogy a felszólalt szakszervezeti vezető pfújolást kapott. A Magyar Dolgozók Szakszervezetének helyi vezetője is beszédet tartott, megemlítette, hogy megint lesz félpályás útlezárás. Erre jött a kritika a hallgatóság soraiból: „Miért nem az egész pályát? Harminc évig hol voltatok, miért hallgattatok?” – kiabálták be a szakszervezeti vezetőnek.

Kiemelt kép illusztráció, a budapesti, decemberi tüntetésen készül. Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik