Belföld

Megszégyenítette a gyerekeket a pedagógus, több diákot is pszichológushoz vittek

úszás (úszás)
úszás (úszás)

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa enyhített annak a nyíregyházi tanárnak a büntetésén, aki szándékosan megszégyenítette és megalázta a tanítványait. Az 1 év 6 hónap börtönbüntetés felfüggesztésének tartamát 3 évről 2 évre, a tanári foglalkozástól eltiltás tartamát 5 évről 2 évre enyhítette.

A bíróság által megállapított tényállás szerint J. G. D. a testnevelés órák keretein belül úszást is oktatott egy nyíregyházi általános iskolában. Foglalkozásánál fogva feladata volt a gyermekek nevelése és felügyelete is a tanítás mellett. Ennek során évekig megalázóan, becsületsértő módon beszélt tizenegy, 7-10 év közötti gyermekkel. Őket hülyének, bénának, bambának nevezte, de előfordult, hogy kiabált velük és káromkodott.

Előfordult, hogy akinek nem volt megfelelő az úszástechnikája, a fejét a vízbe nyomta. A kövérebb gyermekekkel pedig olyan feladatot akart végeztetni, amit testi adottságuknál fogva nehezen tudtak megtenni. Diáktársai előtt szégyenítette meg a gyerekeket.

Az eljárás során meghallgatott gyermekek egyöntetűen beszámoltak a tanár fizikai és lelki bántalmazásairól, melyek megtörténtét a pszichológiai tesztek is alátámasztották. A gyermekek azt is elmondták, hogy féltek az úszás órától, előtte már szorongtak, nem tudtak aludni, többen hánytak. Az átélt traumatikus élmények később befolyásolhatják önértékelésüket. Néhány gyermeknek pszichológus segítségére volt szüksége az őt ért trauma feldolgozásához.

A férfi indulatos, agresszív fellépése, bántalmazó magatartása súlyos kötelességszegésnek minősül, amely egyértelműen veszélyeztette a gyermekek testi, érzelmi és erkölcsi fejlődését.

A törvényszék kitért arra is, hogy a férfi több gyerek tekintetében sikeres edzői munkát végzett, azonban a tizenegy sértett gyermekkel szemben tanúsított viselkedése tilalmazott, és büntetőjogilag szankcionálható. A tanári foglalkozástól eltiltás tartamát úgy határozta meg a bíróság, hogy azzal nem vette el véglegesen annak az esélyét, hogy a férfi a pedagógusi elhivatottságának megfelelően végezze munkáját.

Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik