Belföld

Márciusra készülhet el a 3-as metró újpesti szakasza

Csúszásban vannak az eredeti tervhez képest.

Márciusban már újra közlekedhet a 3-as metró a Lehel tér és Újpest között, de ez több hónapos csúszást jelent az eredeti tervhez képest – írja a hvg.hu.

A portál emlékeztet: amikor 2017. novemberében elkezdték a rekonstrukciót, azt ígérték, hogy az 2018 novemberére befejeződik, év végére pedig birtokba vehetik az utasok a metrót. Most azonban azt közölte a BKV, hogy a műszaki átadás-átvétel várhatóan idén január végén kezdődhet meg, a sikeres próbaüzemet pedig hatósági forgalomba helyezési eljárás követi. Mindezzel együtt, a jelenlegi várakozások szerint 2019 első negyedévének végén kerül átadásra a vonalszakasz.

A következő szakasz a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest közötti lesz. Bár még folyamatban vannak a közbeszerzési eljárások, a BKV abban reménykedik, hogy 2019 második negyedévében itt is elkezdődhet a rekonstrukció. A déli szakasz befejezése után, várhatóan 2020 második felében kezdődhet a középső szakasz felújítása, a teljes rekonstrukció a tervek szerint 2022 végére készül el. (Fotó: MTI / Máthé Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik