Belföld

Elfogadhatatlannak tartja a volános szakszervezet a minimálbéremelését

Elfogadhatatlanul kevésnek tartja a 8 százalékos minimálbéremelést a Volán-dolgozókat képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet, mert úgy véli, a kétszámjegyűnél kisebb mértékű emelésnek beláthatatlan következményei lehetnek az egyébként is munkaerőhiánnyal küzdő ágazatban.

A szakszervezetnél nem értik, hogyan hódolhatott be egy pillanat alatt a 8 százalékos munkáltatói ajánlatnak két aláíró szervezet, a Liga és a Munkástanácsok, hiszen alig néhány napja a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel egységesen kétszámjegyű emelést tartottak elfogadhatónak

–  írja a Közúti Közlekedési Szakszervezet közleménye, majd így folytatják:

A vasutasok után a volánosok is leszögezik: hiába írta alá a napokban két konföderáció a 8 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelést tartalmazó ajánlatot, az ágazatban nem tartják azt irányadónak, kétszámjegyű emelést követelnek. Vagyis, a Volán-dolgozókat képviselő KKSZ változatlanul fenntartja a munkáltatói szövetséghez korábban eljuttatott, több szakszervezettel közösen fogalmazott bérfejlesztési igényét – olvasható a szakszervezet közleményében. Baranyai Zoltán elnök úgy véli, amennyiben nem lesz megfelelő mértékű béremelés, további elvándorlásra kell számítani, ami még a tavalyinál is kritikusabb helyzetet teremthet az egyébként is létszámhiánnyal küzdő ágazatban. Már 2018-ban is komoly hiány volt a munkaerőpiacon autószerelőből, autóvillamosság szerelőből és autóbuszvezetőből, s a régieket is csak nehezen vagy egyáltalán nem lehetett megtartani a szakmában, a tapasztalt kollégák tömegével hagyják el a Közlekedési Központokat, mert másutt jobban megfizetik őket – magyarázza az elnök hozzátéve: a Volán-társaságoknál beláthatatlan következményekkel járhat az, ha kétszámjegyűnél alacsonyabb béremelés lesz. Sajnálatos, hogy a megállapodást aláíró konföderációk a 8 százalék elfogadásával az ágazati tagszervezeteik pozícióját jelentősen gyengítették a helyi bértárgyalásokon. A KKSZ azonban bízik benne, hogy a tulajdonos, és a döntéshozók reálisan látják a szakmában meglévő foglakoztatási nehézségeket, valamint a munkavállalókat negatívan érintő új cafetéria szabályokat is figyelembe véve sikerül elfogadható megállapodást kötni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik