Belföld
Budapest, 2017. szeptember 20.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédet mond a Budapesti Értéktõzsde (BÉT) középvállalatok növekedésérõl tartott rendezvényén 2017. szeptember 20-án.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Nettó 549 ezer forint karácsonyi jutalmat kaptak a jegybanki dolgozók

Átlagosan nettó 549 ezer forint karácsonyi jutalmat kaptak idén decemberben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) munkatársai – közölte a jegybank közérdekű adatkérésünkre.

Mint írták, az MNB az év végén 619 „kiemelkedő teljesítményt nyújtó” munkavállalóját részesítette jutalomban. Ez – miként a Napi.hu is megírta –

összesen 339 millió forintjába került a magyar adófizetőknek.

A Matolcsy György vezette MNB közlése szerint a jutalmazottak 83 százaléka nem vezető beosztású. A prémiumokról a munkáltatói jogkör gyakorlója a szakterületek vezetőinek javaslata alapján döntöttek. A tájékoztatásból kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnökei, valamint a Monetáris Tanács tagjai a szokásos havi béren felül sem prémiumot, sem jutalmat nem kaptak.

Igaz, Matolcsy György az MNB elnökeként havonta 5 millió forintot keres, továbbá évente 540 ezer forint béren kívüli juttatás jár neki. Az alelnökök 4,5 millió kapnak havonta, a monetáris tagoknak pedig 3 milliós fizetés jár, továbbá mindkét poszt mellé jár az 540 ezres egyéb juttatás.

Hozzátették,

a jegybank 2013 júliusban megszüntette a korábbi igazságtalan bónuszrendszert, amelynek keretében korábban lényegesen magasabb prémiumokat osztottak ki.

Említésre méltó, hogy tavaly átlagosan csaknem nettó 324 ezer forintos karácsonyi jutalmat kaptak jegybank dolgozói. Erről az ATV Híradóját tájékoztatták. Akkor 468-an részesültek jutalomban a kiemelkedő teljesítményt nyújtók közül, ami több mint 151 millió forint közpénzbe került.

Egy évvel korábban, 2016-ban pedig még az ideinél is nagyvonalúbb volt a jegybank. Akkor több mint 400 alkalmazott részesült prémiumban, összesen 260 millió forint értékben. Tehát átlagosan csaknem nettó 650 ezer forintot kaptak az alkalmazottak.

Kiemelt kép: MTI / Máthé Zoltán

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.