A Fidesznek november közepe és december eleje között – vagyis az elmúlt heti tüntetések előtt – egy hajszállal, mintahibán belül, 36-ról 35 százalékra csökkent a tábora. A Jobbik folyamatos visszaesése megállt, sőt a múlt havi 7-ről 9 százalékra bővült a támogatottsága. Az MSZP továbbra is, szeptember óta 7 százalékon áll. Harmadik hónapja stabil a DK pozíciója is, a választókorúak 5 százalékának leginkább kedvelt pártja. Decemberben az LMP és a Momentum megőrizte 3 százalékos támogatottságát. A sorban a Kétfarkú Kutyapárt következik 2 százalékos táborral. A Párbeszéd és a Mi Hazánk Mozgalom továbbra is 1-1 százalékon áll. A pártnélküliek aránya megint egy kicsivel csökkent, most 32 százalék – ezek az eredményei a ZRI Závecz Research Intézet december elején, azaz a túlóratörvény elfogadása előtti egy hétben, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásának.
A biztos pártválasztók körében is jelentős a Fidesz előnye, bár szavazóinak aktivitási szintje némileg csökkent az elmúlt hetekben:
- a kormánypártnak jelenleg 51 százalékos tábora van.
- A Jobbik ebben az elkötelezett csoportban 15 százalékra,
- az MSZP 11 százalékra számíthat.
- A Demokratikus Koalíció az aktív pártválasztói csoporton belül 8 százalékot ér el,
- a Momentum 4,
- az LMP 3 százalékon áll.
- A biztos szavazók 2-2 százaléka támogatja a Párbeszédet és a Mi Hazánk Mozgalmat.
A Fidesz szavazótábora a parlamenti választás óta eltelt időszakban 33 és 36 százalék között változott, ami 2,6-2,9 millió embert jelent. Szavazóik többnyire nagyfokú elkötelezettségének köszönhetően a biztos pártválasztói körben átlagosan 54 százalékot kaptak, de ebben a hónapban ettől elmarad az eredményük.
Amíg a korábbi hónapokban a Fidesz-hívek nagyjából kétharmada mondta magát egy választás résztvevőjének, most 57 százalékuk. Korábban 94-95 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy az országban jó irányba mennek a dolgok s csak 5-6 százalékuk látta negatívan a helyzetet. Decemberben viszont 85 százalék értékeli pozitívan az országban folyó dolgokat, 10 százaléknyian kritikusak, 5 százalék pedig bizonytalan ebben a kérdésben.
A Jobbik tábora május és november között megfeleződött, 15-től 7 százalékra csökkent (1,2 millióról 600 ezer főre). Most ez a tendencia megállt, mi több 2 százalékponttal emelkedett a párt támogatottsága. A biztos pártválasztói körben a választás után 21 százalékról 12-re esett vissza, ezúttal viszont 15 százalékra nőtt a Jobbik támogatottsága.
Az MSZP május és augusztus között 6 százalékon állt, azóta folyamatosan 7 százalék a támogatóik aránya (ez nagyjából 500-600 ezres tábor). A biztos pártválasztók csoportjában 10-11 százalékot értek el a szocialisták. A Demokratikus Koalíció támogatottsága a választás után 4-5 százalékos volt, híveinek száma tehát 300 és 400 ezer fő közötti. A DK az aktív választói közönségen belül eleinte 7 százalékot ért el, az utóbbi hónapokban 8-at.
Az LMP-nek átlagosan 3 százaléka volt, azaz negyedmillió választópolgár sorakozott fel mögé. A párt a biztos szavazói közegben eleinte a bejutási küszöbértéken, 5 százalékon állt, az ősszel viszont, ha kicsivel is, de alatta maradt. A Momentum 1-2 százalékról az utóbbi hónapokban 3 százalékra javított, így nagyjából 250 ezer támogatóval rendelkezik. Az aktív politikai közönségen belül 2-3 százalékról az év végére 4-5 százalékra jött fel.
A Kétfarkú Kutyapárt a teljes népességen belül 2-3 százalékkal, 200 ezer választópolgárral számolhat. Az aktív szavazók csoportján belül is 2-3 százalék erősíti. A Párbeszéd a teljes népesség 1 százalékát, vonzza magához, ez megközelítőleg 100 ezer támogató. A Mi Hazánk Mozgalom megalakulása óta 1 százalékon áll, tehát nekik is százezer főt majdnem elérő támogatójuk van.
Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu