Belföld

A fiataloknál is tetemes a Fidesz előnye

A Fidesz a legnépszerűbb párt a 18 és 25 év közötti fiatalok körében a Medián 2018 november-decemberi kutatása szerint.

Az Index által ismertetett eredmények szerint a pártok sorrendje a következő:

  • Fidesz – 36 %
  • Jobbik – 11 %
  • Momentum – 10 %
  • LMP – 3 %
  • MSZP-P – 3 %
  • DK- 0
  • egyéb – 3 %
  • bizonytalan – 33 %

Bár a Fidesznek ebben a korcsoportban is jelentős az előnye, mégis némileg kisebb, mint a teljes, országos mintán. Szembetűnő még a DK nullaszázalékos eredménye és a Momentum népszerűsége is.

A Medián azt is megnézte, hogy az adott pártok táborán belül mekkora a fiatalok aránya. Itt a Momentum vezet 31 százalékkal, tehát a párt szimpatizánsainak a harmada fiatal. A Fidesz itt mindössze 8 százalékon áll.

Ami még érdekes, hogy a fideszesek 25 százaléka gondolja úgy, hogy Magyarországnak politikai generációváltásra van szüksége, és 70 százaléka azt, hogy a politikusok sosem változnak.

Filippov Gábor: Előfordulhat, hogy egyszer a fideszes lesz az új Soros György
Ha egy rendszer arra épül, hogy a normális demokrácia díszletét felhasználva épít ki autokratikus hatalomgyakorlást, akkor hasznos idiotizmus úgy tenni, mintha normális demokráciában élnénk – mondja a politológus. Interjú.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik