Belföld

Birtokvédelmi eljárást indít a jegyző az MTVA székházában lévő képviselőkkel szemben

Az állami média dolgozóinak 5 óráig el kell hagyniuk az épületet a hétfőre meghirdetett tüntetés miatt.

Megérkezett az MTVA székházába Óbuda-Békásmegyer jegyzője, Kiss Anita, aki helyszíni szemlét tart, ugyanis az MTVA vezérigazgatója, a hírhamisítással hírhedtté vált Papp Dániel birtokvédelmi eljárást kezdeményezett.

Kiss a hvg.hu tudósítása szerint elmondta: Papp azt kérte tőle, hogy az eredeti birtokállapotot állítsa helyre, a székház ugyanis az MTVA tulajdona, és a bejelentés szerint az ott tartózkodó képviselők zaklatják az MTVA munkatársait. A jegyző tájékoztatta a politikusokat, hogy a kormányrendelet szerint eljárást indít, a helyszíni szemle lefolytatásához pedig a rendőrség közreműködését kérheti. Erre a képviselők úgy reagáltak, hogy ők is nagyon várják a rendőröket.

Harangozó Tamás elmondta: több képviselőtársa ellen hivatalos személy elleni erőszakot követtek el, amikor megakadályozták, hogy az MTVA épületébe képviselőként bemenjenek. A jegyző erre azt mondta, nem hatásköre a jogvita eldöntése.

Az Index beszámolója szerint Mesterházy Attila a történtekre reagálva azt mondta, nincs semmilyen birtoksértés, az MTVA közintézmény, ők pedig országgyűlési képviselők, és nem merítettek ki semmilyen tényállást, ami ezt lehetővé tenné. A bent lévő képviselők arra várnak, hogy a közmédiától a biztonsági őrökön kívül más is szóba álljon velük.

Ugyancsak az Index írta, hogy az MTVA dolgozóinak azt mondták: délután 5 óráig el kell hagyniuk az épületet a hétfőre meghirdetett tüntetés miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik