Belföld

Havi 200 ezer forint nyugdíjkiegészítés? Ennyi kellene a magyarnak

A City Hitelbróker Kft. 5000 fős, saját ügyfélkörében végzett reprezentatív kutatásából kiderül: minden második magyar úgy gondolja, nem lesz elegendő az állami nyugdíjrendszer által biztosított nyugdíj időskorában. A felmérésben résztvevők szerint hozzávetőlegesen havi 200 000 forint nyugdíjkiegészítésre lesz szükségük.

A cég Nyugdíjmegtakarítási Körkép kutatásában megkérdezett ügyfelek 20 százaléka szerint nem érdemes halogatni a gyűjtögetést, fontosnak tartják, hogy minél hamarabb elkezdjenek gondoskodni nyugdíjas éveikről. Nemcsak az idősebb korosztály, de a fiatalok is egyre inkább nyitottak a nyugdíjcélú megtakarításokra. Tekintettel arra, hogy nagyobb időtáv áll rendelkezésükre a nyugdíjkorhatárig, a 20-30 év közötti korosztály kisebb összeget, átlagosan havi 20 000 forintot, míg a 30 év felettiek havi 30 000 forint körüli összeget tesznek félre nyugdíjmegtakarításba.

A felmérésben résztvevők nyugdíjas éveikben is szeretnék fenntartani azt az életszínvonalat, amit aktív korukban megszoktak. Ehhez a válaszadók 75 százaléka szerint az állami nyugdíj mellett további 200 000 forintra lesz szükségük időskorukban. Mivel a KSH adatai szerint átlagosan 16 évet (192 hónap) élünk 65 éves korunk után (jelenleg még 63,5 évnél van a nyugdíjkorhatár), ahhoz, hogy rendelkezésünkre álljon időskorunkban a havi 200 000 forint nyugdíjkiegészítés, 38 millió 400 ezer forint megtakarításra lesz szükségünk.

Ezt az összeget gyűjtögethetjük otthon a malacperselyben vagy választhatunk a három nyugdíjcélú megtakarítás – NYESZ, önkéntes nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás – közül. A nyugdíjmegtakarításokat az állam is támogatja, befizetéseink után 20% adójóváírást, összesen maximum évi 280 000 forintot vehetünk igénybe, mely a befizetéseinkkel együtt szintén befektetésre kerül.

  • Egy 30 éves felnőttnek 35 éve van spórolni a nyugdíjkorhatárig.
  • Amennyiben nyugdíjasként havi 200 000 forint nyugdíjkiegészítést szeretne, akkor
  • mostantól nagyjából 100 000 forintot kellene félre tennie, ha otthon a „malacperselyben” gyűjtöget.

A cég nyugdíjbiztosítási szakértője szerint viszont egy jól megválasztott nyugdíjcélú megtakarítással és a hozzájáró állami támogatással ez az összeg jelentősen csökkenhet.

Nyugdíjbiztosítással például, azonos megtakarítási idővel, adójóváírással, a biztosítótól kapott bónuszokkal, a megtakarításhoz kapott hozammal, átlagos hozamvárakozásoknál, kiegyensúlyozott modellportfólióval már körülbelül havi 30 000 forintos megtakarítástól elérhető lehet a kívánt összeg – hívta fel a figyelmet a hitelbrókercég  biztosítási üzletágvezetője, Üveges Ádám.

A számunkra legideálisabb nyugdíjmegtakarítási termék kiválasztásánál fontos, hogy megfelelően tájékozódjunk az elérhető lehetőségekről. Ahhoz, hogy alapos döntést hozzunk, érdemes független szakértő segítségét kérni, aki több termék összehasonlításával segít kiválasztani a legmegfelelőbb előtakarékossági formát – tette hozzá.

Egy ilyen hosszú távú megtakarításnál szerinte meghatározó szempont lehet például a befizetési rugalmasság. Egyes termékeknél lehetőség van a befizetések szüneteltetésére, így egy átmeneti likviditási probléma esetén nem kell attól félnünk, hogy megszűnik a számlánk.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik