Belföld

Németh S. Szilárd: Nem nyúlunk az Egyenes beszédhez, a fejemet vennék a nézők

Németh S. Szilárd: Nem nyúlunk az Egyenes beszédhez, a fejemet vennék a nézők

Az ATV-t olyan ügyek miatt támadják, hogy leszerződünk az Atmediával vagy lefotózzák édesapámat Andy Vajnával. De hírhamisítással, vállalhatatlan szakmai döntésekkel még csak nem is vádolnak – mondja lapunknak adott interjújában Németh S. Szilárd. A televízió vezérigazgatója beszélt arról, hogy januártól új csatornát indítanak ATV Spirit néven, márciusban pedig új vetélkedővel jelentkeznek. A fideszes médiabirodalomba nem tervezik a belépést, és Columbo is marad.

Mikor jelentkeznek be a Közép-Európai Sajtó- és Média Alapítványba?

Az ilyen felvetésekre hajlamos vagyok viccesen válaszolni, de itt most ennek nincs helye.

Azért próbáljuk ki. 

Nem szabad, mert mindig akad, aki komolyan vesz valami poént. Tehát tréfamentesen válaszolva: nem tervezzük a bejelentkezést.

Az ATV tulajdonosa, a Hit Gyülekezete sem?

Nem.

Mit üzen az ATV-nek az, hogy a kormány nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánította az alapítványosított fideszes médiabirodalmat?

Ebben az ügyben elvesztettem a fonalat. Nem tudom és őszintén szólva nem is akarom követni a történéseket.

Ha valakinek, önnek követnie kellene.

Miért kellene? Én az ATV-ért felelek.

Ezen a magyar médiapiacon él az ATV.

Van egy saját stratégiánk, úgy viselkedünk, ahogy egy normális országban viselkedni kell. Nem tekintgetünk se jobbra, se balra.

És az üzen valamit az ATV-nek, hogy az MSZP volt pénztárnoka, Puch László eladta a Szabad Földet a Mészáros Lőrinc cégének?

Ugyanazt tudom erre is mondani: nem dolgom ezzel foglalkozni.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

És az üzen valamit, hogy Puch állítólag igencsak méltányos összeget kapott a lapért?

Ezzel sem dolgom foglalkozni.

Pedig ez csupa üzenet. Az ATV stratégiáját nem befolyásolják a friss médiapiaci fejlemények?

Nem érezzük, hogy a felsorolt változások érintenék a sorsunkat. Ráadásul, ha ezen gondolkodnék, rosszabbul aludnék. Ha rosszabbul aludnék, rosszabbul dolgoznék. Ha rosszabbul dolgoznék, rosszabb lenne az ATV-nek.

Azért a privát cirkadián ritmuson túl is lehet hatása az ATV-re legalább annak, hogy a konkurensei, a Hír TV és az Echo TV hogyan teljesítenek, nem?

Azt az időszakot, amikor a Hír TV ellenzéki volt, bizony megéreztük.

Felriadt miatta olykor az álmából?

Igen, éjszaka hangokat hallottam… A viccet félretéve: a Hír TV-vel tényleg volt verseny, mindkét váltása jelentősen befolyásolta az életünket. A Hír TV-nek eredetileg Fidesz-szimpatizáns közönsége volt. Az ATV-t viszont jellemzően azért nézik az emberek, mert kritikai gondolkodásra kíváncsiak, kvázi ellenzéki felületet akarnak látni, ami hirtelen és nagy dózisban a Hír TV-n is megjelent. Mindig is vertük őket nézettségben, de az a másfél-két év keménynek bizonyult. Aztán idén augusztus elsejével a tulajdonosváltás nyomán visszaállt a régi Hír TV, és visszajöttek a korábbi időszakban elveszített nézőink, egyik napról a másikra húsz-harminc százalékos bővülést könyvelhettünk el.

Az Echo reggeli műsort indított. Azt nem érzik meg?    

Egy dekával sem lett kevesebb nézőnk. Sőt, a Start adatai jobbak, mint két hónapja.

Az ATV a legjobb nézettségi korszakát éli?

Nagyon jó korszakát.

Tehát nem a legjobbat.

A legjobb akkor volt, amikor nyolc televíziós csatorna működött Magyarországon. Ám amióta úgy száz magyar nyelvű csatorna van, most vagyunk a topon. Ami részben annak köszönhető, hogy nincs valós versenytársunk, akivel az ellenzéki közéleti tévés tortán osztozkodnunk kéne. Kétszázezren nézik végig az egyes hírműsorainkat, a Heti Napló esetében háromszázezer ez a szám. Ami nem a műsor elérését, hanem az elkötelezett, tartós közönségét jelenti. A Mérték Médiaelemző Műhely kutatása szerint 39-ről 50 százalékra ugrott azok aránya, akik havonta legalább egyszer informálódnak az ATV hírműsoraiból, 27 százalék pedig legalább hetente megteszi ezt. Különösen örültünk annak, hogy a hírfogyasztók az RTL Klub után az ATV-t tartják a második leghitelesebb hírforrásnak.

Azt mondta az imént, hogy a kormánykritikus közönség keresi az ATV műsorait.

Igen, de az említett kutatásból az is kiderül, hogy a kormánypártok támogatói is néznek minket. Hiszen, ha a hírfogyasztók ötven százaléka hozzánk kapcsol, kell legyenek köztük kormánypártiak is.

A kormánypárti nézők mellett állami hirdetéseknek is örülhet az ATV. Januártól pedig a Mészáros Lőrinchez és Tombor Andráshoz kötődő Atmedia értékesíti a tévé reklámidejét.

Ez a hír azoknak furcsa, akik nem igazán ismerik a televíziós reklámpiacot. Két nagy szereplő van: az RTL-csoporthoz tartozó R-time és az Atmedia. Az ATV évek óta erősödik a vásárlóképes korcsoportokban, jó ideje napirenden a váltás, többször megpályáztattuk a feladatot. Gyakorlatilag minden csatorna kiszervezte a reklámértékesítését, immár nekünk is így éri meg. Ha ügyesek vagyunk, ez évi több száz milliós bevételt jelenthet az ATV-nek. Az Atmedia hagyományosan 18 és 59 év közé teszi a vásárlóképes korcsoportot, már az R-time-nál is értékesítenek erre a korcsoportra, de az Atmediának erősebbek ebben a hagyományai. Egyéves szerződést kötöttünk, azaz nem holtomiglan, holtodiglan köteleztük el magunkat.

Ha évek óta napirenden az ügy, korábban miért nem szerződtek egyik céggel sem?  

Nem kaptunk olyan ajánlatot, amiért érdemes lett volna. Ennek oka, hogy másfél-két éve az ATV nézettsége a vásárlóképes közönségben nem volt elég egy komoly ajánlathoz.

Láttak az üzletben hitelességi kockázatot?

Nem. Kutatások mutatják: hiába írnak rólunk rosszat akár a nálunk megjelenő hirdetések kapcsán, a nézők hitelesnek tartják a tévénket. És alappal teszik ezt, elég csak belenézni a közéleti műsorainkba, meghallgatni a műsorvezetőink kérdéseit.

Ön szokott kérdéseket felírni a szerkesztőknek?

Mondom, hogy nyílik tér viccelődésre az interjúban… Az ATV-nél pontosan meghatározottak a felelősségi körök. Néha azt sem tudom, kik az esti vendégek, milyen riporttal indul a híradó, ebben Bednárik Imre hírigazgató a kompetens. Nem is akarok mindenről tudni, bízom a kollégáimban, akik az utóbbi időben különösen jó munkát végeznek.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Egy időben Hajdú Péter is fontos kollégája volt, amíg itt dolgozott, jelentősen befolyásolta a csatorna életét. A lapunknak adott interjúban egyenesen azt állította, hogy ebben a szakmában nem számít a tehetség.

Ez az ő magánvéleménye.

Hajdú Péter bulvárja érkezett, Mészáros Antónia politikai műsora ment. Hajdú távozása után viszont nem pótolták hasonló show-val a produkciót. Akkor meg már túl sok volt a bulvár?

Hajdú Péter a Hír TV-s kihívás időszakában dolgozott nálunk. Mit láttunk? Azt, hogy néhány tízezerrel csökken egyes hírműsoraink nézőszáma. De mi nem akartunk zsugorodást kommunikálni a kábelszolgáltatók felé, mert abból az következhetett volna, hogy levesznek az előfizetői díjunkból. Tudtuk, hétvégente szórakoztató tartalomra vágynak a nézők, mi pedig a híradót leszámítva minden hírműsorunkkal megbuktunk szombaton és vasárnap. Elkezdtük hát fölépíteni a hétvégét, hogy visszahozzuk azokat, akiket elveszítettünk hétköznap. Ez annyira jól sikerült, hogy összességében pluszos lett a történet. Az akkor indított három műsorból kettő jelenleg is új adásokkal jelentkezik a képernyőn. Abban az időszakban erre volt szüksége az ATV-nek.

Már nincs?

Most nincs rajtunk olyan nyomás.

Mármint nézettségi.

Persze.

És politikai?

Az sose volt.

Ha csökken a nyomás, a nézettségi, akkor vissza lehet venni a bulvárból és irány a szeriőz?

Legalábbis újragondolható a stratégia, amit meg is tettünk. És úgy döntöttünk: a hard newst erősítjük. Ehhez hozzájárult, hogy 2017 szeptemberében megkeresett minket a CNN, hogy szeretne egy új hivatalos magyarországi partnert. Először azt hittük, vicc, ám olyannyira nem az volt, hogy együttműködési megállapodást kötöttünk. Ez is arra ösztönzött, hogy hírvonalon építkezzünk.

A partneri viszonyból ma egyetlen produkciót látunk.

Van egy deklarált, CNN-hírekből készülő műsorunk, a Newsroom, plusz a híradóban használjuk a felvételeiket. A napi munkánkat segíti az is, hogy Turai Barnabás külpolitikai szerkesztő elvégzett egy tanfolyamot a CNN atlantai központjában. Ezen kívül a breaking newsaikat is beépítjük a munkánkba.

Az ön édesapja, Németh Sándor, aki nem mellesleg ATV-t tulajdonló Hit gyülekezete vezetője, köztudottan híve Donald Trump politikájának. Az amerikai elnök pedig fake news-gyárnak tartja a CNN-t. Érzünk némi feszültséget.

Nincs feszültség.

Akkor csak ellentmondás van.

Az sincs. Vagy ha van is, látszólagos. Mindez annak bizonyítéka, hogy az ATV-ben tényleg szabadon, szakmai szempontok alapján zajlik a munka.

Értékrend vagy pragmatizmus vezeti az ATV döntéseit?

A CNN nekünk szakmai kihívás, ha értékalapon kibékíthetetlen ellentéteink lennének vele, nem működnénk együtt. És ez nyilván fordítva is igaz, azaz a CNN sem keresett volna meg minket, ha nem lennének számára tolerálhatóak az értékeink.

A Hit Gyülekezete értékei mennyiben játszanak szerepet a tévé vezetésének döntéseiben?

Csak ismételni tudom magam: ez a televízió szabadon működik. A CNN-döntés meghozatala is a szabadságról szól.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Kintről úgy tűnik, a Hit Gyülekezete mindig is pragmatikusan arra használta kapcsolatait a politikával, hogy érvényesítse a felekezet érdekeit.

Ez rosszindulatú olvasat.

Nem annak szántuk. Van egy évtizedek óta létező, bővülő karizmatikus közösség, amely politikailag is orientálja híveit, különösen a választások előtt, cserébe a balos és a jobbos hatalom jóindulatát is bírta, bírja: kap egyházi státuszt, támogatást, hirdetést. Ez egy üzlet. Az ön tévés vezérigazgatói szempontjából az a fő kérdés, hogy ebben a taktikázós küzdelemben eszköz-e a televízió.

Nem eszköz. Az ATV és a tulajdonosainak viszonya egész egyszerűen nem így működik, képtelenség, hogy a gyülekezet az érdekei szerint használjon minket. Nem az ATV-nél láttunk olyat, hogy a tulajdonos hangulata határozza meg a működést. És nem itt láttunk olyat, hogy az ilyesmi mennyi szakmai és emberi áldozattal jár. Hat éve vezetem az ATV-t, ezzel az időszakkal el tudok számolni.

Simicska Lajos Hír tévéjére utalt az imént.

Arra. Tény: az ATV-nél nem történt olyan, hogy éles váltás után tömegesen távoznak a tévétől.

Történt más.

Az ATV-t általában olyan ügyek miatt támadják, hogy leszerződünk az Atmediával, együttműködünk az IKO műsorgyártó céggel, vagy lefotózzák édesapámat Andy Vajnával. De hírhamisítással, vállalhatatlan szakmai döntésekkel még csak nem is vádolnak.

A sorolt ügyek – Atmédia, IKO, Vajna – házon belül is okoznak feszültséget?

Amikor kérdésként felvetődnek, megbeszéljük. Nemrég egy a newsroomban tartott értekezleten elmondtuk, miért volt szükség az Atmedia-szerződésre, mit jelent majd az életünkben. Volt, aki megkérdezte, mit mondjon azoknak, akik az Atmedia kormánypárti kapcsolataira kérdeznek rá. Azt válaszoltam, amit az előbb is vázoltam: az Atmedia fontos piaci szereplő, a megállapodás sok hasznot hoz az ATV-nek. A szerződés előkészítése során politikusokkal soha nem tárgyaltunk, kizárólag a cég vezetőivel egyeztettünk. Sem tulajdonosi, sem más szinten nem zajlottak titkos tárgyalások, nem köttettek paktumok.

Az ilyen döntéseket nehéz pusztán szakmai lépésnek látni. Ha például Mészáros Antónia műsorsávjában bulvárt ad a tévé, érthető reakció, hogy „íme egy gesztus a kormánypártnak, kemény újságíró helyett celebek”.

Bármilyen patetikusan hangzik is, nekem megfelel, ha nézik a műsorainkat s közben szidják a vezetőséget. Bizonyos döntésekért az ember bevállalja a támadást. Azt hiszik, nem tudtam, mit kapunk majd az Atmediáért? De úgy voltam vele, ez megéri a csatornának. Nem politikai alapon, hanem azért, mert új szakmai lehetőséget hoz az ATV-nek. Amikor Atmedia-üzletet kötünk, arra gondolok, ebből milyen fejlesztéseket lehet csinálni. Fejben már költjük a pénzt.

Ez üzlet, a tévé érdeke, értjük. De annak mi a hozadéka, ha a Szigeten Rogán Cecíliával mulatozik?

Egy bokorból fotóztak le minket. Egyébként sem vagyok Sziget-rajongó.

Megéri bokor közelében barátkozni a propagandaminiszter feleségével? Barátkozás közben nem jut eszébe, hogy ha kiderül, annak milyen hatása lesz az ATV-re?

Fotózzanak csak! Tegyük föl, hogy valakit megismerek az egyetemen. Ha sok évvel később találkozom vele, ne menjek oda hozzá, mert mi lesz, ha valamelyik újság megírja? Ha, mondjuk, a gyerekem osztálytársainak a szülei ismert jobboldali politikusok, akkor nem beszélhetek velük? Szerintem az emberi kapcsolatok előrébb valók, mint a politika vagy a taktikázás. Annyira azért nem érdekel a politika, hogy meghülyüljek miatta. Nem normális, ha emberek nem beszélnek egymással, arra gondolva, mit szólnak majd ehhez mások.

Világos. De attól még kérdés: nem tartott attól, hogy ebben a hiszterizált kontextusban egy koktél Cili asszonnyal kárt okoz a tévének?

Az ilyen fotóügyek is megmutatják, a nézők milyen intelligensek. Tudják, nem ez számít, hanem a műsor, és továbbra is nézik az adásokat, hisznek a szemüknek. Az értékrendemből az következik, hogy ha bárhol találkozom egy ismerősömmel, odamegyek hozzá, és köszönök.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Azt mondta önről valaki, hogy Hajdú Péter ATV-s megjelenése óta úgy öltözik, mint egy NER-lovag. Ezt a szettet hol vásárolta?

Megkérdem valamelyik stylistunkat, milyen a NER-outfit, mert nagyon érdekel. Amúgy a feleségem öltöztet, ez ügyben ő hibáztatható vagy dicsérhető.

Az emlegetett atmediás pluszbevételeket mire költi majd?

Hát, nem NER-öltönyre. Hanem például olyan műsorra, ami miatt reményeim szerint a készüléket fogják ütögetni a nézők, hogy biztosan az ATV-t látják-e. Új, tudásalapú vetélkedőt indítunk, olyat, amilyet még sosem csináltunk. Intenzív egy hónap, napi műsor, március közepén indulunk. Aztán majd szeretnénk folytatni. Este, főműsoridőben vetítjük az ATV-n.

Ott most telt ház van, nem?

Igen, jelenleg az Egyenes beszéd, a Jakupcsek plusz és a Columbo szerepel a programban. Az Egyenes beszédhez nem nyúlunk, a fejemet vennék a nézők. Bár a székházunk korábban pártszékház volt és jó kis alagutak futnak innen, szóval a menekülés megoldott, de túl erősek az életösztöneim egy ilyen konfliktushoz. Jakupcsek Gabi nemrég induló műsorába rengeteget fektettünk, szépen halad is, építjük tovább. Marad a Columbo, amit több évre vásároltunk meg, vagyis akkor és ott sugározzuk, amikor és ahol szeretnénk. Azaz akár másik csatornára is tehetjük. Szóval így nem nehéz kitalálni, hol lesz a vetélkedő.

Tudni, hogy új csatornát indítanak. Mikor?

Tárgyalunk a kábelszolgáltatókkal, egy nagy szereplővel már meg is egyeztünk, szerződéskötés előtt állunk. Ez elég az induláshoz: januártól látható az ATV Spirit. Míg az ATV marad inkább közéleti, a Spirit zömmel közérzeti csatorna lesz.

Columbo tesz jót a közérzetnek? 

A közélet biztosan kevéssé tesz jót a közérzetnek. Idővel szeretnénk elhúzni egymástól a két tematikát. Cél lesz egy profiltiszta hírjellegű csatorna, és egy másik, amelynek profilja a smart infotainment, tehát könnyedebb tartalommal, több beszélgetős műsorral jelentkezik.

Gyártanak is majd rá műsorokat?

Ez a terv. Első körben például Krizsó Szilvia és Jakupcsek Gabriella műsorai is futnak majd párhuzamosan az ATV-n és az ATV Spiriten. De csak addig maradnak a párhuzamosságok, amíg kicsi az ATV Spirit lefedettsége.

Hírek nélkül hogyan tölt meg műsorral huszonnégy órát az ATV Spirit?

Azért lesznek ott is hírek. Sok kritikát kap az ATV, hogy háromnegyed hétkor kezdődik az utolsó híradó. Eztán a Spiriten helyet kap egy este tízkor kezdődő híradó, melyet ugyanaz a csapat gyárt majd, mint az ATV híradóját, és ugyanúgy Schwajda Gergő lesz a főszerkesztője. Azt viszont szeretnénk, ha a grafikai elemek visszatükröznék a csatorna könnyedebb tartalmát.

A híradó is könnyedebb lesz?

Azt a tematikát követi, mint az ATV híradója, de építünk fel hozzá fiatal híradós műsorvezetőket. Az említett műsorokon kívül itt megy majd a Six című, fiatalokat is vonzó kommandós sorozat. Ezt már akkor néztem, amikor nem is mertem gondolni arra, hogy megvásároljuk.

Tévéznek még egyáltalán a fiatalok?

Hogyne. Van jövője a tévének.

Biztos benne, hogy érdemes csatornát indítani? 

Másnak nem. Nincs szükségünk újabb konkurenciára. De komolyra fordítva: a korábbi Hír TV esete azt mutatja, nem nagyon fér már el csatorna a piacon, 80-100 ezer nézővel nagyon nehéz megélni. Nekünk 200-300 ezer között futnak a legnézettebb műsoraink, de így is sok energia kell, hogy a tévé finanszírozható legyen. Ez ennél kisebb csatornával szinte teljesíthetetlen feladat, a piacra újonnan belépőként pedig lehetetlen.

Ahogy a printben fogy az olvasószám, úgy fogynak a tévénézők is.

Ha összeadjuk a több mint száz magyar nyelvű csatorna nézettségét, nem tapasztalunk jelentős esést. Bár az igaz, hogy a tévénézők egyre idősebbek, de az egész magyar társadalom öregszik. Ez önmagában nem aggasztó. A streamszolgáltatók jelentenek egyre erősödő kihívást. A mérföldkő az lesz, ha például a Netflix magyar feliratos filmeket kezd sugározni. De amíg ez nem történik meg, nyelvi okok miatt idehaza nem lesz áttörés. Hírvonalon is zajlanak változások, a fogyasztók már nem mindig a tévéből tudják meg a híreket, ugyanakkor brekingnews-helyzetben mindenki nyúl a távirányítóért. Mindent felhúznak az olyan történések, mint például a Sargentini-jelentés vagy a netadós tüntetés. Vagy mint legutóbb a CEU-ügy: szárnyaltak a híradók, 20-30 százalékkal ugrott meg a nézettség. Olyankor mindenki látni akarja, mi történik. Már csak ezért sem jelenthető ki, hogy a tévé halálra ítélve.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ki lehet törni a ‘kistévé’ státuszból? Hol a plafon az ATV számára?

Az a tervünk, hogy mindent megduplázunk: a csatornák száma után a reklámbevétel nagyságát és a nézőszámot is. Vagyis azzal lennék elégedett, ha a két csatornát együtt félmillióan néznék. A teljes népességben már most előfordul, hogy az RTL Klub és a TV2 után az ATV a harmadik. Ezt kéne állandósítani.

Csakhogy, ahogy szűkítjük a célcsoportot, romlik az ATV pozíciója.

Ez igaz, de nekünk az elsődleges bevételi forrásunk a kábeldíj, márpedig a szolgáltatóknak az a lényeg, hogy a tévé-előfizető felnőtt legyen. Értsd: a felnőtt televíziónézők száma a legfontosabb adat. Persze jó hír, hogy mostanában nő a reklámbevételünk, így egyre érdekesebb a 18 és 59 év közötti nézőink száma.

Anyagilag jó üzlet az ATV? Év végén kijönnek nullára?

Tavaly kijöttünk, most mínusszal zárunk, mivel voltak nagyobb beruházások, de likviditási problémánk nincs.

Beteszi a tulajdonos a hiányzó pénzt?

Nem, a tévé tartalékaiból fizetjük a beruházásokat.

A nem kormánymédiában mostanában megszűnni szoktak termékek, nem születni, az ATV-nek viszont még az új csatornája is helyet kap a kábelcsomagokban. Vajon ki dönt, ki ad engedélyt az ilyen kényes ügyekben? Orbán Viktor?

Erről őt magát kellene megkérdezni.

Hivatalosan kitől kértek működési engedélyt?

A Médiahatóság dolga a jóváhagyás. Nem volt mit mérlegelnie, teljesítettük az objektív kritériumokat.

Még Andy Vajna Spíler2-je sem tudott azonnal bekerülni a kábelcsomagokba, az ATV Spirit viszont igen. Hogy érték ezt el?

Gondolkodjunk kicsit a kábelszolgáltatók fejével. Tudják, hogy vannak sportszerető, békemenetes és diktatúrától félő fogyasztói egyaránt. Mindenkit ki akarnak szolgálni a kívánt tartalommal. Az ATV pozíciója azért jó, mert nem helyettesíthető.

Amikor még ellenzékinek számított a Hír TV, a vezetői panaszkodtak, hogy sok helyen kidobták a csatornát a kábelcsomagból.

A szolgáltatók nem szoktak politizálni.

Ezekben az esetekben mégis ezt tették.

Szerintem számok alapján döntöttek.

Így is fogalmazhatunk. Attól nem tart, hogy a fideszes médiagömböc egyszer az ATV-t is bekapja?

Optimista vagyok, úgy kalkulálok, hogy ez a tévé mindig lesz, hiszen jelentős nézői igény mutatkozik rá.

Tényleg optimista? 

Persze. Élvezem a pillanatot, amíg tart.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Politikusokról szóló könyvek sorakoznak a polcán. A Bush-kötet most került előre? 

Sokáig Obama volt elől, csak aztán a Busht kölcsönadtam egy barátomnak, és miután visszahozta, megkapta a pole-pozíciót. Tudom, meglepő, de nagyon kedveltem az ifjabb Busht. A könyv is jó. Viszont a Clinton-kötet, az is itt lapul valahol középen, csapnivaló olvasmány.

Ebből a sorból Kissinger Diplomáciája a legjobb. 

Nem vitatkozom.

Trump is helyet kap majd a polcon?

Kérdezte más is, azt feleltem, hogy igen. Bár viccesen hozzáteszem, lehet, hogy végül Bob Woodward munkája, a Félelem – Trump a Fehér Házban című munkája kerül ide.

Dísz ez a polc?

Dehogy dísz. Szoktam olvasgatni mindet.

Miért? 

Mert jó olvasni egy egy kiforrott demokráciáról. Vonz az intézményrendszer, amit tudok, elolvasok róla, a filmsorozatokat is megnézem. Még a House of Cards borzalmas finisét is végigszenvedtem.

Mi tetszik abból a demokráciából a legjobban?

Talán az, hogy nyolc év után mindenkinek mennie kell. Így kerek.

 

(Megjegyzés: Pető Péter az ATV több műsorának rendszeres vendége.)

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás

Olvasói sztorik