A Klubrádiónak Chikán Attila azt mondta, a CEU kényszerű Bécsbe költöztetése nagy veszteség a magyar tudományos életnek. Az egyetem igazgatósági tagja, az első Orbán-kabinet gazdasági minisztere emlékeztetett rá, hogy a CEU-n több olyan kurzus, kutatás zajlik, ami máshol nem.
A Budapesti Corvinus Egyetem volt rektora közölte: a CEU nem elszigetelten működött. Több projektben együttműködött magyar intézményekkel, így nagyon komoly gond, hogy bécsi költözésével azok a szálak is veszélybe kerülnek, amelyek eddig bekötötték a magyar tudományos életbe.
Szerinte azok az intézmények, amelyek jó kapcsolatban vannak a CEU-val, ezt igyekeznek fenntartani. A közgazdász, akadémikus azt mondta, a Rajk László Szakkollégiumban is számos ötletük van erre. A szakkollégiumok hallgatói tandíjmentesen hallgathatták a CEU kurzusait, ő pedig arra biztatja diákjait, folytassák az eddigi együttműködést, próbálják megtalálni a közös lehetőségeket.
Korábban a Figyelő Soros György állítólagos zsoldosai közé sorolta az első Orbán-kormány gazdasági miniszterét is.
Kiemelt kép: Hírtv