Belföld

Ez vár a Corvinusra az átalakítás után

A Corvinus átalakításáról volt szó a Magyarul Balóval legutóbbi adásában, Pavlik Lívia, az egyetem kancellárja és Csák János, a tanácsadó testület elnöke volt a műsor vendége.

Ahogy a bevezetőben is elhangzott, a Corvinusnak nagyon sok minőségi oktatóra lesz szüksége ahhoz, hogy a világ élvonalába kerüljön, hiszen ezeknél az intézményeknél kevesebb mint tíz hallgató esik egy oktatóra, míg ez a szám a Corvinus esetében jelenleg 24.

Jövő  július 1-jétől állami alapítású alapítvány tartja fenn az egyetemet, Pavlik Lívia elmondta, a fenntartói joggyakorlatban lesz változás, a jogi keretek most készülnek.

Csák János közölte, világszínvonalat tűztek ki, de azért nem „a legtetejét”, hiszen például az amerikai egyetemeken 13-15 hallgató jut egy oktatóra. Az üzletember azért vállalta el a posztot, mert szerinte ha van globális iparág, akkor az a felsőoktatás.

Mint ismeretes, az egyetem rektora nemrég bekerült a Mol felügyelőbizottságába, a Mol elnök-vezérigazgatója pedig a Corvinustól kapott címzetes egyetemi tanári címet.

168 Óra: Mol-részvényeket tolnak a Corvinusba
A lap úgy tudja, a fenntartó alapítványba betolt alapítói vagyon nagy része Mol-részvény lesz majd.

Azonban Csák János leszögezte,

nem lesz „Mol-egyetem” a Corvinus, csak arról van szó, hogy az egyetem, a szakma és a politika most összeért, és rájött az állam, hogy cselekednie kell. 

A kancellár hozzátette, számítanak arra, hogy a fenntartó alapítvány biztosítani fogja a hallgatók számára azt, ami jelenleg is biztosított az állami ösztöndíjas hallgatók részére, tehát az ingyenes képzést a legkiválóbbak számára.

A finanszírozási forrásuk jelen pillanatban is 40 százalékban az önköltséges hallgatók bázisán nyugszik, tehát továbbra is lesznek ilyen diákok, illetve nagyobb hangsúlyt szeretnének biztosítani a pályázati forrásoknak.

Az alapítvány pillanatnyilag a megalapítás fázisában van, jegyezte meg Csák, vannak már kész számítások, de márciusban van a beadási határidő, így ezelőtt felelőtlenség mondani valamit a konkrét számokról.

Mint mondják, az egyetem értékét a kibocsátott hallgatók fogják meghatározni, ehhez pedig a tanári kar legalább harmadának nemzetközinek kell lenni. Jelenleg 450-500 oktató tanít a Corvinuson, ez a szám a tervek szerint nem fog jelentősen növekedni, de célkitűzés a 13-15 hallgató/oktató arány.

Csák megjegyezte, ha rajta múlna, minden tehetséges hallgatót felvennének, akinek két emelt szintű érettségije van.

Maradnak államilag finanszírozott helyek a Corvinuson
A minisztérium közölte, hogy marad a helyekével megegyező számú, több ezer térítésmentes hely.

A készülő stratégia 2030-ig tekint előre, Pavlik Lívia megjegyezte, hogy jelenleg a BSc-képzésen van a hangsúly, azonban ezt át kellene helyezni a mester-, illetve doktori képzésekre. Ezenkívül fontosnak tartják a kutatás támogatását, hiszen ahogy a kancellár fogalmazott, nem tudnak nemzetközi egyetem lenni, ha a kutatási teljesítménnyel nem képesek megjelenni a nemzetközi porondon.

Így a tanácsadó testület elnöke amellett fog kardoskodni, hogy a publikációkat külön teljesítménybérrel vagy jutalommal értékeljék, illetve kiválósági centrumokat hozzanak létre, ahol a Corvinus neve nemcsak egyetemként, hanem tudáscentrumként jelenik meg.

Átmegyünk vállalati működésbe – a teljesítményért érték, a kimenetnél mérés, egy célunk van, hogy itthon, aki idejön, olyan képzést kapjon, olyan lehetőséget, hogy a világon bárhol profiként megállja a helyét

– közölte Csák János.

A tandíjak pontos összegéről egyelőre még nem született döntés, hiszen márciusban dől el, egyáltalán mennyi pénzt rak az állam az alapítványba.  Továbbá számítanak a nagyvállalatok és a Corvinus már végzett, sikeres hallgatóinak támogatására is.

Csák János megjegyezte, szeretné, ha 2019-ben még nem változnának a felvételi szabályai.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik