Belföld

Mészáros Lőrinc autókereskedő cége száguld, de ásványvízből csinálta a bevételét

600 millió forintra emelték az eddigi 3 millióról a felcsúti expolgármester/dollármilliárdos Mészáros Lőrinc egyik érdekeltségének, a Mészáros M1 Autókereskedő Kft.-nek a jegyzett tőkéjét. A felcsúti központú cégbirodalomban azonban nem minden az, aminek látszik: a 2016 márciusában alapított Mészáros M1 Autókereskedő fő tevékenysége – ahogy a neve is mutatja – személygépjármű-, könnyűgépjármű kereskedelem, a bevétele viszont nem ebből származik. Sőt nem is ez a fő profilja.

A cég által leadott mérlegbeszámoló kiegészítő melléklete szerint legalábbis

a társaság árbevétele fő profiljából az ásványvíz palackozásából és azok értékesítéséből származik.

Ez elég meglepő, mert a tevékenységi körei között ilyesmi nem, csak motorkerékpár, -alkatrész kereskedelme, javítása, személygépjármű kölcsönzése, gépjárműkölcsönzés (3,5 tonna fölött) lelehető, és a legutóbbi módosításkor sem került bele ásványvízre utaló módosítás, a cégközlönyben található bejegyzés szerint 2018 októbere óta közúti áruszállítást is végez a cég.

Tavaly az autókereskedő értékesítésből származó árbevétele 504 millió forint volt, amit akármi hozott, gyors volt a gyarapodás, hiszen 2016-ban még csak 296 millió forintnál tartott. A végeredmény igen imponáló:

a cég félmilliárdos forgalom mellett 426 millió forint adózott eredményt mutatott ki 2017-ben.

Igaz, úgy, hogy 418 millió forint egyéb bevételt könyvelt el, annak nyomán, hogy „416 millió forint követelés elengedés történt”.

A Mészáros M1 Autókereskedőt eredetileg a Mészáros és Mészáros Kft., illetve maga Mészáros Lőrinc alapította 50-50 százalékkal részesedve a törzstőkéből. Azóta valamelyest átrendeződtek a sorok, az Opten adatbázisa szerint a tulajdonosok jelenleg a Mészáros és Mészáros Kft. mellett a Búzakalász 66 Felcsút Mezőgazdasági Kft., az R-kord Építőipari Kft., valamint a Mészáros-gyerekek tulajdonában álló FEJÉR-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt.

Ami az ásványvízbizniszt illeti, van a birodalomban ilyen cég, a Vivienvíz Kft., amelyet Lőrinc középső gyereke, Homlok-Mészáros Ágnes vezet. A Vivienvizet 2015 elején alapították, miután két kutat és a gyártáshoz szükséges berendezéseket felszámolás során megvásárolta a Búzakalász 66. A bedőlt társaság a Vivien Zrt., Tolnay Tibor érdekeltsége volt (akárcsak a Magyar Építők Zrt., amelyet az ismert építőipari vállalkozó szintén akkoriban adott át Mészáros köreinek).

Forrás: http://www.vivienviz.hu

Az autókereskedőhöz hasonlóan a Vivienvíz is száguld, már működésének első, tört évében is nyereséget produkált, 63,5 millió forintos forgalom mellett bő 5 milliós adózott eredményt hozott össze. Tavaly pedig, megtízszerezve a forgalmat, már 646 millió forint bevételt és 264 millió forint nyereséget mutatott ki.

Ha hinni lehet a mérlegbeszámolóknak, akkor

a Mészáros-cégek újonc létükre csak ásványvízből 1,15 milliárd forint forgalmat csináltak tavaly.

Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik