Belföld

Eszméletlenre verte, vízgyűjtő aknába dobta 17 éves barátnőjét egy borsodnádasdi férfi

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 21 éves férfi ellen védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt.

B. Roland 2017 szeptemberének elején a délelőtti óráktól az esti órákig barátaival a Borsodnádasd település külterületén lévő tónál szórakozott, alkoholt és kábítószer hatású anyagot fogyasztott. Napközben telefonon találkozót beszélt meg a vele baráti viszonyban lévő 17 éves lánnyal, akivel az este folyamán egy erdei ösvényen találkozott és együtt italoztak, beszélgettek. Ismeretlen okból vitába keveredtek, melynek során a férfi több alkalommal, ököllel az arcán megütötte a lányt, aki az agyrázkódás eredményeként eszméletlen állapotba került.

A férfi a már védekezésre képtelen Csengét lemeztelenítette, és elvonszolta egy esővíz elvezető csatorna árok mellé, ahol fejjel lefelé beledobta egy 216 cm mélységű vízgyűjtő aknába, amelyben 40 cm magasan állt a víz. A lány telefonját is az aknába dobta, a tőle elvett ruházatot és táskát magához vette, és hazament a lakására.

A lány az aknában vízbefulladás következtében meghalt.

A Zsaru magazin korábban azt írta, hogy a baráti társaságtól kapott vallomások alapján jutottak el a nyomozók Csenge gyilkosához. A lány a barátaival sütögetett volna aznap este, de helyette inkább Rolanddal randizott.

A fiú még a lány holttestének megtalálása előtt bevallotta a rendőröknek, hogy a Csenge vele volt azon az estén. Elmentek az erdőbe, ahol iszogattak és a „friss kapcsolat szenvedélye magával ragadta őket”. Mikor elindultak haza, Csenge a templom közelében megcsókolta a fiút. Emiatt alakulhatott ki közöttük a korábban említett vita. Roland ugyanis még nem akarta, hogy kitudódjon a kapcsolatuk. Ezt hamar megbeszélték és elbúcsúztak egymástól.

A nyomozók először a lány cipőjét találták meg a templom mögötti ösvényen, ezért keresőláncban folytatták a terület átfésülését. Alig mentek pár lépést, amikor az egyiküknek megakadt a szeme a vízgyűjtő aknán, mert hiányzott a fedeléről a lakat. Visszalépett, felemelte, és ott találta a lemeztelenített áldozatot.

Az már a helyszínen kiderült, hogy a lány vélhetően még élt, amikor beledobták az aknába. Onnantól emberölés miatt folyt a nyomozás. Ezután ismét kihallgatták a fiút, mivel az addigi adataik szerint ő látta utoljára életben az áldozatot.

Gyanúsan viselkedett, az alapján, amit mondott, „nem állt össze a kép”, ezért megkérdezték, hogy hajlandó-e poligráfos vizsgálatnak alávetni magát. A fiatal beleegyezett. A vizsgálat pedig egyértelműen megállapította, hogy a fiatalembernek köze van a gyilkossághoz.

Ezután már egészen máshogy írta le az estét. Azt állította, hogy együtt ittak az erődben, eközben Csenge kétszer elment valahova. Állítása szerint amikor a lány másodszor is otthagyta, elindult utána, és megtalálta az ösvényen őt, eszméletlenül, vérző orral, félig meztelenül. Azt mondta, nem érezte sem a szívverését, sem a pulzusát, és pánikba esett, mivel néhány éve Egerben eljárás indult ellene, miután két ismerősét újra kellett éleszteni a tőle kapott kábítószeres cigaretta miatt. És nem akarta, hogy ez újra megismétlődjön. Azt azonban tagadta, hogy drogot adott volna a lánynak. Azt beismerte, hogy ő három herbálos cigarettát is elszívott azon az estén.

Vallomása szerint háromnegyed órán át ült a lány mellett, és végül úgy döntött, eltünteti a holttestet. Emlékezett rá, hogy a közelben van egy vízgyűjtő akna. A karjában vitte oda a meztelenre vetkőztetett Csengét, beledobta, majd hazament. Hogy elterelje magáról a gyanút, másnap délelőtt még írt a lány telefonjára egy üzenetet, mintha minden rendben lenne.

B. Rolandot emberöléssel vádolják. Az ügyészség fegyházbüntetést kért a fiatal férfira.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik