Belföld

Az Audi szakszervezetének véleménye a rabszolgatörvényről: Nein, danke!

Az Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) közleményben tiltakozik a túlórakeret növelését engedő törvénymódosító javaslat ellen — írta meg a Kisalföld.

A szakszervezet Nein, danke 2.0! címmel adta ki közleményét, a lap szerint a “2.0” nyilvánvalóan arra utal, hogy 2017 áprilisában már előkerült egy, a mostanival egyező javaslat, amely szintén 400 órára növelte volna a lehetséges túlórák számát. Akkor a kormánypárton belül is többen tiltakoztak a módosítás ellen, így az lekerült a napirendről.

A több mint 8000 tagot számláló szakszervezet így fogalmaz:

Az Audi Hungaria Független Szakszervezet 2017-ben egyszer már elmondta a véleményét a munkaidőt érintő, drasztikus változtatás bevezetéséről. Lassan mondjuk, hogy végre mindenki megértse: nálunk nem lesz 36 hónapos munkaidőkeret! Nem hagyjuk, hogy tovább zsigereljék munkatársainkat, nem hagyjuk, hogy még ennél is nagyobb rugalmasságra kényszerítsenek bennünket. Nem hagyjuk, hogy kollégáinkat még jobban elszakítsák a családjaiktól, nem akarunk a mostaninál nagyobb kiszolgáltatottságot, a tervezett módosítás nem harmonizál az Európai Unió értékrendjével és az Európai Parlament és Tanács irányelveivel sem. A Kollektív Szerződésünkben elért eredményeinket megvédjük minden erőnkkel és nem vagyunk hajlandóak ebben a témában még tárgyalni sem!

Tüntetés lesz a rabszolgatörvény miatt
A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint az intézkedés teljesen elfogadhatatlan.

Kiemelt kép: Dolgozó az Audi Hungaria Zrt. új, elektromos motorokat gyártó győri üzemcsarnokában az avatás napján, 2018. július 24-én. MTI / Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik