Belföld

Rohad a Budai Gyermekkórház, pedig állítólag van pénz a javításra

Az állami kórházfenntartó azonban hallgat.

Elkeserítő állapotok uralkodnak a Budai Gyermekkórházban – erről az RTL Klub számolt be.

Egy szülő, aki rendszeresen hordja gyermekét az intézménybe, felvételeket mutatott arról, hogy mállik a vakolat a plafonról, darabok hiányoznak az álmennyezetből, vödrökben fogják fel a beázást. A vécécsészék töredeznek és folynak – magyarázta. Mint mondta: a szakemberek munkájával nagyon elégedett, de sokszor látta azt is, hogy a terapeuták, nővérek takarítanak ahelyett, hogy a sérült gyerekekkel foglalkozhatnának, mert takarító sincs az intézményben.

A kórház állapota nem egyik napról a másikra romlott le. Mint a riportban felidézték, a szülők már áprilisban is penészes, leszakadt álmennyezet, rossz állapotú mosdók miatt panaszkodtak. Akkor az Állami Egészségügyi Ellátó Központ azt közölte, hogy van pénz a javításokra.

Most is megkérdezték az ÁEEK-t, hogy akkor miért nem javítják ki a hibákat, de nem válaszoltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik