Belföld

Kilenc hónap alatt 350 ezer pénzbehajtást kezdeményeztek

Sokkal kevesebb pénzbehajtás indult a tavalyinál - írta keddi számában a Magyar Idők.

A cikk szerint az év első kilenc hónapjában 50 ezerrel kevesebb eljárás vette kezdetét, mint tavaly ugyanennyi idő alatt – közölték, hozzátéve: közműtartozások ezzel együtt is nagyobb mennyiségben akadtak, a hitelkártya-adósságok viszont mintha eltűntek volna. Míg az elmúlt években folyamatosan emelkedett azoknak az eljárásoknak a száma, amelyeket a hitelezők kezdeményeztek nem fizető adósaik ellen, addig idén jelentős csökkenés következett be.

A lap a Magyar Országos Közjegyzői Kamarától (MOKK) megtudta, hogy

január és szeptember között nagyjából 350 ezer alkalommal kérték a különféle cégek és magánszemélyek, hogy a közjegyzők állítsák ki a pénzbehajtás megkezdéséhez szükséges fizetési meghagyást.

Az elmúlt év azonos időszakában több mint 400 ezer eljárást kezdeményeztek. A mérséklődés markáns, nagyjából 12 százalékos – jegyezték meg.

Tóth Ádám, a MOKK elnöke közölte, hogy az ügyek több mint felében – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is a közműcégek fordultak a közjegyzőkhöz. A kiegyenlítetlen víz-, villany-, gázszámlák mellett a távközlési cégek követelései szintén rendszeresek voltak, valamint felbukkantak például a parkolási elmaradások és a tömegközlekedési bliccelésekből fakadó tartozások is.

A MOKK elnöke hangsúlyozta, hogy ha valaki egy összeget nem tud időben befizetni, akkor az a leginkább célravezető, ha a súlyosabb következmények elkerüléséért jelzi helyzetét a hitelezőnek, és részletfizetést vagy fizetési halasztást kér.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik