Belföld

„Kivégzés volt” – a békásmegyeri óvónő férje elárulta, hogy mitől kattant be a férfi

Már régóta komoly depresszióval küzdhetett az a férfi, aki szerdán brutális kegyetlenséggel végzett a békásmegyeri óvónővel. A meggyilkolt nő férje az RTL Klubnak azt mondta:

Bekattant a felesége után, amikor hirtelen rákban elhunyt. Elkezdett furcsán viselkedni és mindenkivel megszakította a kapcsolatot. Velünk is.

Az óvónő éppen a munkába tartott, amikor a fia barátnőjének 67 éves apja megölte. A pénteki letartóztatásáról döntő nyomozási bíró szerint a 67 éves L. József előre megfontolt szándékból lőtte le az édesanyát. Ugyanezt gondolja a feleségét gyászoló férj is.

Kezdetben még összejártunk. Normálisan látogatta egymást a két család. Eljegyzés is volt, esküvőre készültünk. Egy éve azonban nem volt se telefonos, se semmilyen kapcsolat köztünk. Mi békén hagytuk. Ő csak itt szólalkozott össze. Ez egy kivégzés volt

– tette hozzá az özvegy, aki nem is sejtette, hogy ennyire haragszik rájuk a férfi.

Csodálkoztunk, hogy miért nem a fiúnkat vagy bennünket nyírt ki, mert eljöhetett volna látogatóba. Az, hogy őt óriási fájdalom érte, hogy a lányát elveszítette. Mivel tudta, hogy Ákos, a fiam nagyon kötődik az édesanyjához, így nagyobb fájdalmat tudott okozni annak, aki elvette a lányát.

L. József 10 évtől 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető, ha beigazolódik, hogy előre eltervezte a gyilkosságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik