Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folyamatban volt büntetőeljárásban hirdetett ítéletet a Miskolci Törvényszék.
A két baráti viszonyban lévő elkövető 2015 nyarán az ismerőseikkel beszélgetett, amikor tüzet kerestek a cigarettázáshoz. Este 11-kor berúgták egy sajóbábonyi 78 éves asszony lakásának az ajtaját és tüzet, valamint pénzt követeltek tőle.
A két fiatal átkutatta a lakást, de nem találtak készpénzt és távoztak. A magatehetetlen asszonyt másnap reggel találták meg hozzátartozói, kórházba szállították, ahonnan később otthonába bocsátották, de már nem tudott magáról gondoskodni, és néhány nap múlva, ismételt kórházba szállítása után július 20-án elhalálozott.
A bíróság az I.r. vádlottat 12 év fegyházra míg társát, aki a cselekmény elkövetésekor még 16. életévét sem töltötte be, 9 év fiatalkorúak börtönbüntetésére ítélte.
Enyhítő körülmény volt az időmúlás és a vádlottak személyiségzavara. A bíróság súlyosító körülményként értékelte többek közt, hogy az I.r. vádlott büntetett előéletű, és hogy nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel követték el az emberölést. A két fiatal gyilkos és védőik elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbeztek, így az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik. A két férfi továbbra is letartóztatásban marad.