Belföld

Megkötözték, vascsővel megverték, elvitték a tüzifáját és az ételét egy 88 éves nőnek Körösladányban

A Szeghalmi Járási Ügyészség a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás  miatt kezdeményezte egy 45 éves nő és élettársa, egy 23 éves férfi letartóztatását, akik egy 88 éves idős nőt raboltak ki Körösladányban pár nappal ezelőtt.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak megjelentek a velük egy utcában lakó idős sértett körösladányi házánál. A lakásba bejutva a nő felráncigálta az idős asszonyt és pénzt követelt tőle. Amikor nem kapta meg, kirángatta a nőt a folyosóra, vascsővel többször ráütött a kezére, hátára, fejére, miközben folyamatosan pénzt követelt tőle.

Ezt követően hanyatt lökte, és a földön fekvő sértettet többször megrúgta. A nyugdíjas asszony a fejét is beverte, ami erősen vérzett. A nő kutatást végzett a lakásban, majd az utca felőli szoba ablakát kinyitotta, azon kiadogatta társának a lakásban talált dolgokat, fagyasztott húst, hasított fát.

Később a gyanúsított-páros női tagja megkötözte a sértettet és bekötötte a szemét. A terheltek a házat a kora reggeli órákban hagyták el: 10.500 forint készpénzt, arany ékszereket és egy régi típusú mobiltelefont vittek magukkal.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója letartóztatta a gátlástalan elkövetőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik