Belföld

Családja összes spórolt pénzét ellopta egy ceglédi fiú

A Ceglédi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki édesanyjától és nővérétől csaknem 20 millió forintot lopott el.

A ceglédi asszony és a lánya az összespórolt pénzüket a lakásukban kialakított rejtekhelyen tartották. Tudta ezt a nő fia is. A férfi azt is tudta, hogy éppen ennek a lakásnak az eladása folytán a rejtekhelyen jelentős összegű pénz van. A fiú szeptember végén segített az eladott lakásból kiköltözni a családjának. Pakolás közben megtalálta a pénzt rejtő fémkazettát, és azt a benne lévő közel 20 millió forinttal ellopta.

A férfi a pénz egy részét elköltötte, nagyobb részét pedig egy másik fémdobozba tette, majd azt annak a háznak a melléképületében, ahol lakott, a téglák közé dugta.

A nyomozás során a Ceglédi Rendőrkapitányság nyomozói helyszíni kihallgatást tartottak, ahol az elkövető maga mutatta meg az elrejtett pénzt a rendőröknek. Az így megtalált pénzből a sértettek kára túlnyomórészt megtérült.

A Ceglédi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a kétrendbeli lopás bűntettével gyanúsított férfit.

A Ceglédi Járásbíróság 22 év, végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a vádlottat, és elrendelte a pártfogó felügyeletét. A bíróság ítélete jogerős.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik