Belföld

Csaba László: Orbán öngólt lőtt a CEU-val

Ahogy ő fogalmaz: „a kormány lőtte lábon magát” az ügyben.

A Népszavának Csaba László, a CEU oktatójaként azt mondja, az  egyetem azzal csak nyert, hogy a kormány támadásai miatt ismert lett világszerte és szerinte Bécsbe is úgy megy el, hogy marad.

A CEU-nak akkor van értelme, ha megmarad a jelentős budapesti jelenléte.

Közgazdászként hosszan sorolja a pénzügyi érveket, amelyek miatt biztosra veszi, hogy a a képzés jelentős része marad Budapesten, oktatóként pedig úgy látja, a CEU reputációját erősítette a támadás. Elárulja, bár a Magyar Idők szerint Amerikában nem folytatnak képzést,

csak az ő tanszékéről 15 diák van most kint New Yorkban.

Összességében úgy látja, ha teljesen kivonulna a CEU Budapestről, saját magát lőné lábon, mert ebből a történetből jól jöttek ki, nőtt a versenyképességük,

ellenben a kormány az, amelyik lábon lőtte magát.

A kormányfő volt tanácsadójaként az ügy motivációját arra vezeti vissza, hogy Orbán Viktornak semmi más nem jutott eszébe, ezért maradt a sorosozás.

A központi akarat pedig már nem kérdés, ezért nemcsak ő került ki a kormányfő környezetéből, hanem Járai Zsigmond, Martonyi János, Navracsics Tibor, Chikán Attila is. Ezért nem lehet már az állami médiában Orbánnak olyan kérdést feltenni, mint a ’98-as választások után. Akadémikusként ezzel magyarázza az MTA elleni támadást is,

a kormány azt üzeni, hogy csak az állam létezik, aki szembe megy a központi akarattal, az egyszerűen nincs. (…)  A kormányt minősíti, hogy ilyen ellenfeleket talált magának, mint a CEU, a magyar írók, költők vagy az Akadémia.

Csaba László szerint Palkovics László minisztériuma teljesen felesleges. Az innováció az új ipari forradalomban nem irányítható felülről, mert piaci. Unortodox gazdaságpolitika csak ott működik, ahol nem számít, tartós-e a növekedés.

Csaba László: Orbánék 100 éves lemaradásban
A professzor szerint a magyar gazdaságpolitikai modell unortodoxia néven a rögtönzésekre épít.

Ugyanakkor szerinte több okból sincs realitásuk az olyan „horror forgatókönyveknek”, hogy az EU-t, elhagyása után, Oroszország és Kína váltaná.

Borzalmas jövőt jósolnak Magyarországnak 
Öt lehetséges forgatókönyv a visegrádi országok jövőjéről 2025-ig.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik