Belföld

Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk

2018. november 8., csütörtök

Friss hírek:

  • Jól megy a szállásadóknak, az erős ősz után úgy tűnik, még a tavalyi rekordforgalmat is felül fogják múlni az idén – tudtuk meg a Szállodai és Éttermi Szakmai Találkozó idei harmadik, záró állomásán, Vasadon. Ugyanakkor komoly probléma a munkaerőhiány, mintegy 10 ezer betöltetlen álláshely van a szektorban.
  • Egy szűkszavú levelet juttatott el a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatójához a veronai buszbaleset sofőrje. A nyolcsoros levélben a férfi azt írja, csak hónapokkal a baleset után tudta meg, mi történt.
  • Mi vagyunk az Európai Néppárt, hiszen mi továbbra is Helmut Kohl korábbi német kancellár örökségét képviseljük – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a Magyar Hírlapnak adott, a lap csütörtöki számában megjelent interjúban.
  • A rengeteg, adatlopásokról szóló hírek ellenére a felhasználók nagy része még mindig nincs tisztában a tőlük ellopott információ értékével. A Kaspersky Lab új tanulmánya szerint sokan bizonytalanok adataik értékét illetően, valamint azzal kapcsolatban, hogy a bűnözők milyen célokra használhatják fel azokat.

Ezekre figyelj, ha elindulsz otthonról:

Budapest

Közúti információk:

  • Bajcsy-Zsilinszky úton befelé a Podmaniczky Frigyes tér előtt a külső sávot éjszakánként munkagép foglalja el.
  • Csömöri úton a Bosnyák tér és a Fűrész utca között útszűkület várható felújítás miatt.
  • Megkezdődik a XVI., Bökényföldi út–Rákosligeti határút útvonal felújítása. A Zsemlékes utcától a Cinkotai út felé egy hosszabb szakaszon útszűkületre, a gyógyszergyári kanyarban pedig félpályás lezárásra és jelzőlámpás irányításra kell számítani.

Mai időjárás:

Névnap:

  • Zsombor

Deviza középárfolyam:

  • EUR 321,66
  • USD 279,92
  • CHF 280,82
  • GBP 368,54

+1:

Bokszbotrány: hiányzó valuta, több száz milliós kiegyenlítetlen számla, hűtlen kezelés gyanúja:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik