Belföld

Baltával agyonverte, levette az ékszereit, szemetes konténerbe dobta a mamája holttestét egy békési nő

Baltával többször fejen ütötte nagymamáját egy nő Sarkadkeresztúron. Az idős asszony belehalt sérüléseibe. Az unoka ezután levette róla az arany ékszereket, amelyeket el akart adni azért, hogy pénzhez jusson. A rendőrség most zárta le a tavaly novemberi brutális gyilkosság nyomozását.

A  35 éves M. Mónika előző nap, este hat óra körül busszal érkezett Tiszakécskéről Sarkadkeresztúrra. Az idős asszonynak nem szólt előre, hogy meglátogatja, váratlanul jelent meg nála és pénzt kért tőle. Összeszólalkoztak, majd reggel tovább folytatták a vitát.

A nő fél 7 körül az udvari szerszámosból bevitt a konyhába egy baltát, amit a kabátja alá rejtett, majd amikor a nagymamája háttal állt neki, kétszer fejen ütötte. Körülbelül negyed óra múlva újra lesújtott rá. Miután az idős asszony meghalt, levette róla az arany nyakláncát, fülbevalóit és a holttestet az udvaron egy szemetes konténerbe tette.

A nő a brutális gyilkosság után megpróbálta eltüntetni a nyomokat, takarítani kezdett, majd a nagymama laptopjával és ékszereivel el akart menekülni. Közben megérkezett az egyik szomszéd és több családtag is, akik értesítették a rendőrséget. A Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrjárőrei a nőt feltartóztatták és előállították.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya M. Mónikát előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel, és kifosztás bűntettével  gyanúsítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik