Belföld

Elmegyógyintézetbe viszik a csecsemőjével végző sülysápi édesanyát

A Pest Megyei Főügyészség indítványozta annak a 35 éves asszonynak a letartóztatását, aki péntek este megfojtotta a négy hónapos csecsemőjét Sülysápon.

Az anya a fürdőkádba vizet engedett, a gyermeket levetkőztette, majd addig tartotta a víz alatt, míg a gyermek életét vesztette. A gyanúsított a délutáni órákban Szolnokra utazott, ahol a rendőrségen bejelentette, hogy megölte a gyermekét.

Az ügyészség közleménye szerint a nő korábban megfelelően ellátta a kisbabát, agresszív magatartást a bűncselekmény napjáig nem tanúsított sem a gyermekkel, sem más személlyel szemben.

A nyomozó hatóság a nővel szemben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének gyanúját közölte. Mivel a bűncselekmény kimagasló súlya miatt  tartani lehet attól, hogy az asszony a szabadon hagyása esetén megszökne, ezért indítványozták a nő letartóztatását.

Mint arról korábban beszámoltunk a nő annyira rosszul lett a történtek után, hogy kórházba kellett szállítani. Az orvosok délelőtt megvizsgálták, és végül engedélyezték a kihallgatását. A nőt bilincsben szállították a kényszerintézkedésről döntő hétfő délután kettőkor kezdődő tárgyalásra.

Elmondta, hogy a pici születése után attól félt, hogy nem tud majd megfelelően gondoskodni a gyerekről A szülést követően az öngyilkosság gondolata is felmerült benne. Ennek ellenére megfelelően ellátta a gyermeket, agresszív magatartást a bűncselekmény napjáig nem tanúsított sem a gyermekkel, sem más személlyel szemben. Lelki problémái miatt pszichológus kezelte.

A nő beismerő vallomást tett. A nyomozási bíró egyetértett az ügyészi indítvánnyal, és a mai napon elrendelte a nő egy hónapos letartóztatását. Ezt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) kell megkezdenie a betegsége miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik