Belföld

A felcsúti biztos már a Pannónia Szíve és a Velencei-tó térségének fejlesztéséért is felel

A Pannónia Szíve és a Velencei-tó térségének területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztossá nevezték ki Tessely Zoltánt. Az erről szóló utasítás a Hivatalos Értesítő legfrissebb számában, szerdán jelent meg.

A miniszterelnöki biztos tevékenysége keretében a térséghez tartozó megyei fejlesztési biztossal, valamint a megyei önkormányzat képviselőivel és a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térsége Fejlesztési Tanáccsal együttműködve hangolja össze a térséget érintő projektek előkészítését és végrehajtását. Mások mellett a Vörösmarty Mihály Emlékkiállítás megvalósítását is figyelemmel kíséri.

A Magyar Közlöny csütörtöki számában egy kormányhatározat is megjelent a Pannónia Szíve Program keretében Martonvásár város területén, a Brunszvik-terv részeként megvalósuló egyes fejlesztések támogatásáról.

A határozat értelmében Martonvásár önkormányzatának a Brunszvik-terv keretében megvalósuló fejlesztéseire 400 millió forint átcsoportosításáról döntöttek. Emellett Martonvásáron a Beethoven-emlékévhez kapcsolódó fejlesztésekre, valamint az Agroverzum látogatóközpont befejezésére 200 millió forintos forrást biztosítanak, azzal a feltétellel, hogy a Magyar Tudományos Akadémia és Martonvásár Város Önkormányzata között megállapodás jön létre a Brunszvik sétány területének használatáról.

Szintén a Magyar Közlöny csütörtöki számában a Pannónia Szíve Program keretében a Vál községben megvalósításra kerülő turisztikai és sportcélú fejlesztések előkészítéséről és támogatásáról is megjelent egy határozat.

E szerint Válon a műemléki védettség alatt álló Ürményi-kastély és parkjának szakszerű, a korábbi birtoktestet is figyelembe vevő, illetve a kastélypark eredeti állapotának minél teljesebb mértékű helyreállítására és felújítására irányuló fejlesztésekhez ingatlanok állami tulajdonba kerüléséről is döntött a kormány.

A váli Ürményi-kastély műemléki helyreállításával összefüggésben egy ingatlan önkormányzati tulajdonba kerülése, valamint sportcélú beruházások megvalósításához kiegészítésként szükséges ingatlanok megvásárlása, közművesítése és útfejlesztés érdekében összesen 95,5 millió forint egyszeri átcsoportosításáról is határoztak.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik