Belföld

Vádat emeltek a mutyizó polgármester ellen

Ugyesz-ugyeszi-talar(210x140).jpg (Array)
Ugyesz-ugyeszi-talar(210x140).jpg (Array)

Központi Nyomozó Főügyészség hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Miskolci Törvényszéken egy borsodi polgármesterrel szemben.

A vádirat szerint egy külföldi állampolgár borászati üzemet akart létesíteni egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben. 2016 tavaszán a beruházó felkereste a település polgármesterét, aki támogatásáról biztosította a tervezett fejlesztést, de azt kérte, hogy a kivitelezéssel a nevelt fia által vezetett céget bízzák meg.

Az építészeti kivitelezéssel megbízott másik cég 2016 augusztusában megkezdte a munkálatokat, amelyeket a polgármester – a szükséges engedélyek megléte ellenére – a helyszínen személyesen leállított, az ott dolgozó munkásokat pedig elzavarta. A település első embere ezt követően telefonon bejelentést tett a helyi rendőrőrs vezetőjénél azzal a valótlan állítással, hogy a helyszínen dolgozó munkások őt megtámadták.

Ezt követően a vádlott a polgármesteri hivatalban megjelenő beruházóval közölte, hogy a településen az ő engedélye nélkül semmi nem épülhet, és kizárólag ismerős céggel hajlandó együttműködni. Utalt arra is, hogy a tervezett beruházás nem fog megvalósulni, ha a megbízott kivitelezőt nem cserélik le.

Az ügyészség a minősített vesztegetés bűntettén túl, hivatali visszaéléssel és hatóság félrevezetésének vétségével is vádolja a polgármestert. A vádlott terhére rótt bűncselekmények akár 12 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetőek.

Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy amennyiben a nyomozás során tagadásban lévő polgármester az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmények elkövetését, a bíróság halmazati büntetésül ítélje 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 1 millió forint pénzbüntetésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik