Belföld

Mire figyeljen és mit tegyen, aki még lakáskasszát akar kötni gyorsan?

Most, hogy a kormányoldal világossá tette, kinyírja a lakástakarékokat azzal, hogy egy új törvény életbe lépése után kötött szerződéseknél már nem jár a 30 százalékos állami támogatás (bezzeg a Rogán Antal-féle lakáslottóban nyomuló cégnek ez a malmára hajtja a vizet), óriási kavarodást okozott. Sok banknál és a lakástakarékok ügynökeinél hatalmas sor volt hétfőn délután, közben a neten egyre-másra ajánlkoznak fel pénzügyi közvetítők, hogy náluk még lehet kötni szerződést. Mindeközben a félelemből és félinformációkból táplálkozó posztok árasztották el a Facebookot arról, hogy meddig lehet kötni a jelenlegi feltételek mellett kontraktusokat. Igyekszünk rendet vágni a legpraktikusabb kérdések között.

Eltörli a kormány a lakástakarékok állami támogatását
A lakástámogatást gyerekvállalással társítanák. 

Mikor lép életbe az új, a lakáskasszákat taccsra vágó törvény?

A legpesszimistább, de abszolút elképzelhető forgatókönyv szerint még az is lehet, hogy holnap, azaz szerdán. A parlament tegnap már tárgyalta a friss, kormánypárti törvényjavaslatot, ma szavaznak róla, innen pedig Áder János államfő kezében van sok százezer magyar család sorsa. Miután a parlament elnöke, Kövér László átküldi aláírásra a törvényt az államfőnek, neki öt napja van erre. (Vagy visszadobja a törvényt, de lássuk be, ennek csekély az esélye.) Vagyis még az is lehet, hogy ma Kövér László átküldi Ádernek, aki aláírja, kihirdetik a Magyar Közlönyben, és másnap, vagyis szerdán már életbe is lép a törvény.

Ennél valószínűbb, hogy Áder szerdán kapja meg és írja alá a törvényt, így csütörtökön lép hatályba.

Ha nagyon ráérős az államfő, akkor is legkésőbb hétfőn már a vonzerőt jelentő állami támogatás nélkül lehet csak új ltp-szerződést kötni.

Tehát nyomás szerződést kötni, aki még jót akar?

Igen, de mivel már hétfő délután is több bankfiókban vagy ltp-kirendeltségen, ahol lehet ltp-számlát nyitni, nagy sorok alakultak ki, így azzal kell számolni, hogy ez ma és holnap még rosszabb lesz. Nagyjából mint 2011 elején, amikor a magán-nyugdíjpénztári tagoknak szabtak nagyon szűk határidőt, órákat kellett várni, hogy valaki sorra kerüljön, ez várható ma és holnap is. Ezért érdemes lehet nem központi fiókhoz sietni. Közben persze a banki, illetve lakástakarék-pénztári informatikai rendszerek is belassulnak a hirtelen jött sok igénylés miatt. Lehet persze közvetítőket, ügynököket is igénybe venni, de náluk is ezerrel csörög a telefon.

Ha sorra kerülök, mielőtt életbe lép a törvény, akkor megnyugodhatok?

Sajnos nem teljesen. Amikor kitölti valaki a dokumentumokat az ügynököknél vagy a fiókokban, az nem jelenti azt, hogy meg is köti a szerződést. Csak annyi történik jogilag, hogy ilyenkor kitölti az ltp által összeállított ajánlatot. A szerződés akkor jön létre, ha ezt az ltp el is fogadja (elfogadói nyilatkozatot állít elő), de erre békeidőben csak 1-2 hét múlva szokott sor kerülni. Mivel most nagy a roham, könnyen lehet, még több időbe telik, mire az ltp-cég kiállítja az elfogadói nyilatkozatot.

Vagyis ha mondjuk csütörtökön lét életbe a törvény, de az ltp csak két hét múlva állítja ki az elfogadó nyilatkozatot, akkor baj van?

Nem, mert úgy szólnak az ltp-k szabályzatai, hogy a szerződés ilyenkor azzal a nappal, visszaható hatállyal jön létre, amelyik nap dátumként szerepel az ügyfél által kitöltött és aláírt ajánlati dokumentumban. Vagyis ha tegnap vagy ma valaki sorra kerül, aláírja a papírokat, akkor úgy fest, szerencséje van.

Még akkor is ez tűnik a valószínűbb olvasatnak, ha a mostani törvény nem megy bele abba, hogy az ajánlattételnek vagy a bank elfogadói nyilatkozatának is meg kell-e történnie a törvény hatályba lépése előtt. Ha utóbbinak is rendelkezésre kellene állnia, akkor bizony szinte mindenki, aki tegnap és ma kiállja a sort, potyára strázsált órákat.

Megakadhat még valahol a folyamat?

Sajnos igen. Az ltp-nek 30 napja van arra, hogy elfogadja az ajánlatot. Ha ő kicsúszik a határidőből, akkor nincs szerződés. De el is utasíthatja a leendő ügyfél által kitöltött és aláírt nyilatkozatot, és még indokolnia sem kell. Igaz, ennek kicsi az esélye, mert az ltp-nek még érdeke fűződik ahhoz, hogy a hozzájuk most forduló tömegek igényét befogadja. Aztán ha valami formai vagy tartalmi dolog hiányzik az ajánlatból, az ltp hiánypótlást kér.

Lehet azzal esetleg játszani, hogy a már meglevő szerződésben szereplő futamidőt meghosszabbítjuk?

Igen, de még a törvény hatályba lépése előtt kell megtenni. Ugyan így az elérhető éves hozam kissé kisebb lesz (4 éves futamidő esetén évi 10-11 százalékos hozamokat kínálnak ltp-ajánlatok, 5-6 éves futamidőnél ez évi 9 százalék körülire mérséklődő hozamot jelent), de még így is be lehet zsebelni az állami támogatást. (Cikkünk korábbi verziójában ezzel ellentétes tanácsot fogalmaztunk meg, a hibáért olvasóink elnézését kérjük.)

(Kiemelt képünk illusztráció. MTI Fotó: Balázs Attila)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik