Belföld

Sokan azért nem tudnak nyitni új lakáskasszát, mert elfogyott a papír

Akkora roham van a lakástakarékoknál, hogy egyszerűen sokan banális ok miatt nem tudnak új szerződést kötni: egyszerűen nincs elég nyomtatvány.

Egyik olvasónk számolt be arról, hogy szeretett volna nyitni ma az egyik lakástakarék-pénztárnál új szerződést, mielőtt még a mai parlamenti szavazás után – legkorábban még akár ma, de esélyesebb, hogy holnap vagy holnapután – az államfő ki is hirdeti a törvényt és megszűnik a vonzó állami támogatás. Budapest agglomerációjához tartozó közepes városban nincs fiókja az ltp-nek, hanem ügynökökön keresztül tudnának kötni. Igen ám, de az irodában már nincs egyszerűen olyan nyomtatvány, amely az ltp által összeállított ajánlat, és amelyet ki tudna tölteni a szerződni akaró magánszemély – magyarázták olvasónknak.

Az üzletkötők felmarkoltak jó nagy stóccal, de az irodában már nem maradt egy sem a dokumentumból.

Az irodában ülő munkatárs azt mondta még:

őrültekháza van mindenhol, főleg a bankfiókokban, ahol foglalkoznak ltp-vel is.

Ez nem is csoda, már tegnap délután is több helyről Budapestről arról számoltak be, hogy órákat kellett sorba állni, mire valaki ügyintézőhöz került, de az informatikai rendszer is belassult.

Érdemes másik ügynököt keresni – sokan a Facebookon is hirdetik magukat -, vagy felkeresni nem túl frekventált helyen levő, de ltp-nyitással foglalkozó bankfiókokat vagy a lakáskassza-cégek irodáit, vagy más ltp-cégnél megpróbálni nyitni. Türelemre lesz szükség, az biztos.

Aki még meg akarja csípni az állami támogatással az ltp-t, annak a fontosabb teendőkről ebben a cikkben igyekeztünk mankót adni:

Mire figyeljen és mit tegyen, aki még lakáskasszát akar kötni gyorsan?
Praktikus tanácsaink a kétségbeesetteknek. A szerződés nem jön létre azzal, hogy kitöltjük az ltp ajánlati dokumentumát, miközben lehet, hogy csak a mai, esetleg a holnapi nap van cselekedni.

(Kiemelt kép: MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik