Belföld
Budapest, 2009. november 27.
Egy hõmennyiségmérõ és egy hõszabályozó Budapesten, az I. kerület Attila u. 25. szám alatti ház egyik lakásának radiátorán, amikor a Fõtáv ÖKOPlusz program keretében korszerûsített épületben sajtótájékoztatót tartanak.
MTI Fotó: Kovács Attila

Bekapcsolták Budapesten a távfűtést

24.hu
24.hu

2018. 10. 15. 18:04

Már ahol még nem tették meg.
Korábban a témában:

Az országos fűtési idény kezdetével hétfőn Budapesten is elindult a távfűtés – közölte a Főtáv Zrt. hétfőn az MTI-vel.

A szolgáltató a szükséges munkálatokat a nyáron elvégezte, így 17 budapesti kerületben csaknem 240 ezer lakás, több mint 4800 közületi ügyfél és több száz garázs fűtését biztosítja. A társasházak felében már egy hónapja fűtenek, hiszen a távfűtésről szóló kormányrendelet szerint szeptember 15. után és a fűtési idény végét, április 15-ét követően egy alkalommal, egy hónapig ingyenesen kérhető a szolgáltatás – írták. Az ügyfelektől azt kérik, hogy ellenőrizzék a fűtőberendezéseket, hiszen azokon keresztül lehet biztosítani a távhőrendszer üzemeléséhez a feltöltést.

A Főtáv szerint Budapest levegőjét érzékelhetően javítaná, ha minden lakás és középület kapcsolódna a távhőrendszerhez. Számításaik alapján az egyedi gáz- és fafűtés kiváltásával akár meg is szűnhetnének a téli szmogriadók, hiszen 10 ezer lakásonként 13 tonna por kibocsátása maradna el, 45 ezer lakás átállása 67 ezer tonnával mérsékelné a szén-dioxid-kibocsátást.

Hozzátették, hogy a távhőrendszer egységesítésével 150-170 kilotonnával kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe, és megmarad 25 millió, vagyis 12 ezer hektárnyi erdőnek megfelelő fa. A szigetszerű hőkörzetek összekötése kéménymentessé teheti a belvárost, az egységes hőgyűrű pedig 2030-ig a külső kerületek távhőellátását is megoldja – olvasható a közleményben. (MTI, illusztráció: MTI / Kovács Attila)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.