Belföld

Rács mögött marad a nyolcéves Adrienn gyilkosa

Véglegessé vált, hogy november 21-ig biztosan rács mögött marad a súlyi gyilkos. A Veszprémi Járásbíróság ugyanis helyt adott az ügyészi indítványnak és meghosszabbította az F. Ferenccel szembeni kényszerintézkedést.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően azt is megállapította, hogy a fiatalkorú gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a szökésétől, elrejtőzésétől kellene tartani. Ám annak a veszélye is fennáll, hogy a fiú megpróbálná megnehezíteni vagy meghiúsítani a további bizonyítási eljárást.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kislány eltűnését az édesapja jelentette be még május 18-án késő este. Elmondása szerint a kislány a ház előtt rollerezett a barátnőivel, amikor elment fürödni. Amikor észrevette, hogy nincs sehol, értesítette a rendőröket, de már csak a holttestét találták meg másnap hajnalban. A gyilkosság gyanúsítottját még aznap éjjel elfogták.

A nyolcéves kislány édesanyja akkor azt mondta, hogy a rendőrségen láttak egy 15 éves fiatalembert, akit bilincsben kísértek, és az asszony fia ráismert a volt osztálytársára. A gyanújuk be is igazolódott. A kamaszt előzetes letartóztatásba helyezték. F. Ferenc ellen 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt indult eljárás.

A hajmáskéri fiatalember eleinte képtelen volt elviselni a bezártságot, ezért lepedőt kötött az ágya rácsához, és megpróbálta felakasztani magát. Ezután bevitték az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe, majd miután jobban lett visszavitték a börtönbe. Mostanra viszont teljesen belenyugodott abba, hogy hosszú ideig a rács mögött marad. Édesanyja minden hónapban meglátogatja. Cellájában rajzolással és zenehallgatással szokta elütni az időt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik