Belföld

Négy gyermek, köztük egy csecsemő is megsérült a mezőszemerei frontális balesetben

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy húsz éves fiatalemberrel szemben, aki jogosítvány nélkül vezette azt a személygépkocsit, amellyel a figyelmetlensége folytán Mezőszemere közelében frontálisan egy út menti fának ütközött.

A fiú tavaly augusztus végén egy kölcsönkért kocsival tartott hazafelé Szilhalomról, egy fiatal nőt és négy gyermeket szállított szabálytalanul. A nő a jobb első ülésen ült a kezében egy 9 hónapos csecsemőt tartva, míg a hátsó üléseken helyet foglaló további három gyermek közül a 150 cm-nél alacsonyabbak nem voltak gyermekülésbe rögzítve. Az utasok nem használták a biztonsági övüket sem.

A jogosítvánnyal nem rendelkező fiú vezetés közben nem előre figyelt, hanem hol a sebességváltót, hol a kéziféket nézte, időnként pedig hátra fordult és a gyerekeket nézte. Figyelmetlensége miatt letért az úttestről, majd ráhajtott néhány betondarabra, és végül az utat szegélyező rézsűn egy fának ütközött.

A baleset következtében a jobb első ülésen utazó felnőtt arcsérüléseket szenvedett, és négy foga is kitörött, míg a karjában tartott kisgyermek, valamint a hátsó ülésen utazó 13 éves kislány is súlyos sérüléseket szenvedett. A másik két gyermek és a járművezető könnyű sérülésekkel megúszta a balesetet.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a férfit maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset okozásával vádolja, és arra tett indítványt, hogy vele szemben a bíróság – az új büntetőeljárási törvényben szabályozott büntetővégzéssel – tárgyalás nélkül felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség emellett indítványozza azt is, hogy a bíróság a vádlottat határozott időre tiltsa el a közúti vezetéstől, és kötelezze az eddigi eljárás során keletkezett, háromszázezer forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik