Belföld

Kis híján halálra késeltek két amerikai turistát a bulinegyed közelében

Késelés Budapesten (ingyenes, késelés, budapest, )
Késelés Budapesten (ingyenes, késelés, budapest, )

Emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Fővárisi Főügyészség az ellen a budapesti férfi ellen, aki kis híján halálra szurkált két turistát a bulinegyed közelében.

A vádirat szerint két évvel ezelőtt a VI. kerület, Mozsár utcában odalépett két amerikai férfihoz, akik egy szórakozóhelyről tartottak a szállodájuk felé, ittas állapotban.

A férfi megállította a két külföldi férfit, és kábítószert ajánlott fel nekik megvásárlásra úgy, hogy valójában nem volt nála tiltott szer. Az egyik férfi elővett a zsebéből körülbelül 50 dollárt, amit a férfi egy hirtelen mozdulattal kikapott a kezéből, majd futásnak eredt.

A két férfi a pénz visszaszerzése érdekében a rabló után futott, akit utol is értek, majd a kabátját megragadva visszakövetelték tőle a pénzt.

A férfi ekkor elővett egy kést, és azzal mindkét sértettet többször, több helyen (fej-, illetve nyaktájékon, valamint mellkason) szúrta. A brutális késelés után a rabló elmenekült.

A turisták eljutottak a szállásukra, ahol a szálloda recepciósának segítségével mentőt hívtak. A szakértői vélemény megállapította, hogy olyan pontokat értek a szúrások, hogy csak a véletlennek köszönhető, hogy a két turista életben maradt.

A Fővárosi Főügyészség nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádolja a támadót. A férfi akár 25 év fegyházat is kaphat.

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/csobankan-bujkalt-elfogtak-a-rendorok-videoval

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik