Belföld

Homolya Róbert: Van a felújításnak egy olyan szintje, amelyre nincs pénze a MÁV-nak

Interjút adott a Világgazdaságnak Homolya Róbert, akit augusztusban neveztek ki a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. élére. Homolya közlekedéspolitikai szakember, 2015 és 2017 között a Miniszterelnökségen töltött be miniszterelnöki biztosi, majd kormánybiztosi pozíciót, 2017-től pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkáraként látta el a szakterület irányítását. Közben pedig belekeveredett egy 3,3 milliárdos OLAF-vizsgálatba is.

A mostani interjúban a MÁV-ra váró feladatokról beszélt, idetartozik a Budapesten belüli közlekedés gyorsítása, a HÉV-ek felújítása, a fejpályaudvarok megfiatalítása, a távolsági közlekedés reformja, az utasszám és a jegyárbevétel növelése.

Az elmúlt néhány évtizedben a harmadára csökkent a vasutat használók száma. Míg a hatvanas–hetvenes években évi 400 millió, most évi 140 millió utasunk van, akiknek a fele az elővárosi vonalainkon utazik. A jegyeladások a bevételeknek csak körülbelül 18 százalékát adják, a fennmaradó összeg – mivel közszolgáltatók vagyunk – a központi költségvetésből származik. A vasúti áruszállító magántársaságok által fizetett pályadíjból jóval kevesebb pénz folyik be, mint főtevékenységünkből, a személyszállításból.

A számítások szerint a MÁV-Start által üzemeltetett járműveken az országos átlagot nézve három ülésből kettő üres.

A rosszul eloszló kihasználtság miatt messze vagyunk attól, hogy piaci alapon is versenyképesek legyünk.

További probléma, hogy hétezer kilométernyi hálózatot kell fenntartani, sok eszköz pedig ötven-hatvan éves. Hiába költenek évi 40 milliárd forintot karbantartásra, az fajlagosan elmarad a szomszédos országokétól.

A felső vezeték nem azért szakad el, mert nincs karbantartva, vagy nem üzemképes, hanem azért, mert van a karbantartásnak, felújításnak egy olyan szintje, amelyre a társaságnak sajnos évtizedek óta nincs pénze.

Homolya szerint az utaskényelem terén jól állnak.

Már több mint 160 viszonylag új motorvonatunk van, ebből 133 elektromos, 31 dízel. A társaság tavaly kötött keretmegállapodást negyven emeletes motorvonat beszerzésére, ebből 11-et már lehívtunk, és további nyolcra is megvan a forrás. Az emeletes vonatok előzetes típusengedély-kérelmét már beadtuk, 2020-ban szolgálatba állhatnak. Onnantól, mivel minden vonat 600 ülőhellyel rendelkezik, a 19 szerelvényen együtt 11 400 új ülőhely lesz az elővárosokban.

Az internetes jegyeladás 68 százalékkal nőtt és a MÁV számításai szerint 600 millió forintot spóroltak meg az utasok azzal, hogy az interneten 10-20 százalékkal olcsóbban vehetik meg a jegyet.

A MÁV-Start hamarosan beszerez 400 olyan, új jegyautomatát, amelyek már Volán-jegyeket is tudnak adni. ezekkel teljesen lefedi a budapesti elővárosi megállókat.

Zajlik a vonatbefolyásoló rendszerek telepítése is, ennek köszönhetően 160 kilométeres sebességgel tudnak majd haladni a vonatok. Magyarországon egyelőre egy ilyen szakasz van, Tata és Hegyeshalom között.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik