Belföld

Brutálisan megvert, kirabolt két nő egy hajléktalant Békéscsabán

A Békéscsabai Járási Ügyészség társtettesként elkövetett rablás és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 32 és egy 33 éves békéscsabai nő ellen, akik  május 1-én, kiraboltak egy hajléktalan férfit Békéscsabán..

A két nő a Kossuth tér környékén egy sörözőben italozott. Amikor távoztak a sövénnyel félig elkerített helyen észrevettek egy hajléktalan férfit, aki épp lefeküdni készült. Az I.r. vádlott ütni és rugdosni kezdte, miközben azt kérdezte tőle, hogy van-e nála pénz. A férfi elmondta, hogy van egy kevés pénze, mire a nő átkutatta a kabátját és abból elvett 380 forintot.

Ekkor a másik nő megkérdezte tőle, hogy van-e még pénze máshol is, majd rugdosni kezdte. Ezután az egyik nő sörrel lelocsolta a hajléktalant, majd magára hagyták, és elmentek szórakozni. A kifosztott férfi egy közelben járőröző rendőrnek elmondta a történteket, így a rendőrség rövid időn belül elfogta a nőket.

A szerencsétlenül járt hajléktalan férfi 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett, de további sérülések voltak az arcán, a mellkasán és a hátán is.

A Békéscsabai Járási Ügyészség súlyos testi sértés miatt emelt vádat az elkövetők ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik