Belföld

PISA-teszt: az álhírekről és idegengyűlöletről is kérdezik a magyar tanulókat

Tavaly a matematika, szövegértés és természettudomány és a kollaboratív problémamegoldás nevű modulban is rosszul teljesítettek a magyar diákok.

2018-tól a matematikai tudás, a természettudományos ismeretek és a szövegértés felmérése mellett már új készségeket, képességeket és értékeket, az úgynevezett globális kompetenciát is vizsgálja majd az egyes országok – köztük Magyarország – oktatási színvonalát összehasonlító PISA teszt, írja az InfoRádió a középiskolások globális kompetenciáját fejlesztő nemzetközi diákcsere-szervezet, az AFS közlése alapján.

A PISA tesztet életre hívó Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint a globális kompetencia a helyi, globális és interkulturális ügyek vizsgálatának képességét jelenti azzal, hogy az egyén megérti és értékeli mások látásmódját és világnézetét; képessé válik nyílt, helyzethez illő és hatékony interakciót folytatni különböző kulturális háttérrel rendelkező emberekkel, továbbá a kollektív jólét érdekében cselekszik.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy első alkalommal idén ősztől egy, a PISA felmérésben érintett 15 éves középiskolásnak a globális kompetenciával kapcsolatban például arról kell majd számot adnia, hogy

  • hogyan kezeli a médiából ráömlő információ- és híráradatot
  • meg tudja-e különböztetni a valódi híreket az álhírektől
  • tisztában van-e a globális felmelegedés vagy az idegengyűlölet veszélyeivel
  • megérteti-e magát és képes-e együtt dolgozni egy más országból, kultúrából vagy vallási környezetből érkező emberrel
  • fontos-e számára az emberi méltóság és a sokféleség tisztelete.
PISA-felmérés: problémamegoldásban is a gyengék között a magyar diákok
A kutatás eredményei lesújtóak: elképesztőek az egyenlőtlenségek a hazai oktatásban, kevés a kiemelkedő tehetségünk.

Fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik