Belföld

Tanítanék Mozgalom: Miniszterelnök úr! Tudna szólni a beosztottjának, hogy baj van?

Nyílt levelet írt Orbán Viktornak a Tanítanék Mozgalom. Az írás erőteljesre sikerült, alább változatlanul közöljük.

„Sokak által tisztelt Orbán Viktor miniszterelnök úr!

Egy oktatáspolitikai ügyben zavarjuk önt. Nem tudjuk, értesült-e róla, de a PISA-eredmények után a hazai kompetenciamérések is azt mutatják, hogy a magyar gyerekek és fiatalok szövegértési és matematikai készségei rettenetesen gyengék.

Különösen a leszakadó régióban élők gyermekeinek képzése mutat komoly, rendszerszintű problémákat, valamint a szakképzésben tanulóké – pedig hát a szakképzés az Ön szívügye, azt mondják. A kormányzati stratégia szerint diploma, sőt, még az érettségi megszerzése helyett is a szakképzés felé kell „terelni” gyermekeinket. Meg is tesznek ez ügyben mindent.

Tudta? A szakközépiskolában tanuló, 10. osztályos tanulók kompetenciaeredményei nem érik el a 6. osztályos gyerekek országos átlagát. Hiszen van azért az országban néhány „elit iskola”, elfogadható, sőt, kimagasló eredményekkel. És vannak a magukra hagyott, kétségbeejtő helyzetbe taszított intézmények, melyekbe Ön biztosan nem íratná a gyermekeit. Hát, aki megteheti, ugye… A két világ között pedig a tátongó űr.

Egy rendes demokráciában persze elég lenne ez ügyben az oktatásügyi miniszterhez fordulni. Mert egy rendes demokráciában ilyen is van. Magyarországon csak egy Önhöz maximálisan lojális református lelkész van, egy Balog Zoltán nevű ember, az emberi erőforrások minisztere, jelentsen ez bármit is. De hát Magyarországon elvileg ő felel – az egészségügy, a szociális szféra, a civil szervezetek és a kultúra mellett – az oktatásügyért is. A PISA-eredmények kapcsán még neki írtunk. Nekünk nem válaszolt, de a sajtóból úgy értesültünk, Balog Zoltán a felelősséget Önre hárította, ugyanis így nyilatkozott: „a mandátumát (…) a Fidesz elnökétől, Orbán Viktortól kapta (…), majd ő szól, ha akad ezzel kapcsolatban tennivaló, de nem szólt.”

Miniszterelnök úr! Tudna szólni a beosztottjának, hogy baj van? Ön, mint egykori Soros-ösztöndíjas, megtapasztalhatta, micsoda lehetőséget jelent egy fiatal életében, ha jó képzésben részesülhet. Oké, a CEU-t és a Soros Alapítványt már elüldözték – értjük mi, nem hiányzik a konkurencia. De itt most nem is a jéghegy csúcsáról van szó.

6. osztályos szinten lévő 10. osztályosok, miniszterelnök úr? Az oktatási rendszerből tízezrével kieső, 18 éven aluli fiatalok, akik érettségi és szakma nélkül hullanak bele a közmunkába, a nyomorba, a bűnözésbe?

Miniszterelnök úr! Nem fél, hogy túltolják? Mi lesz, ha a „magyar emberek” már majd plakátot sem tudnak olvasni?

Büszke és erős, európai ország? Ha most egykori Soros-ösztöndíjas egyetemista önmaga látná ezt a szellemi pusztulást, mit szólna? És mit mondana Balog Zoltánnak?

Tudjuk, hogy nekünk nem fog válaszolni. De válaszoljon legalább saját magának. Nem az a baj, hogy Ön állítólagos „liberálisból” állítólag „nemzeti” lett. Nincs az a liberális és nincs az a keresztény-konzervatív értékrend, mellyel az oktatás lebutítása, a gyerekek esélyeinek lerombolása összeegyeztethető lenne. És nincs az a hatalom, amiért megérné. Szerintünk.

Tanítanék Mozgalom”

Molnár Áron: Csírájában kell elfojtani a butaságot és a gyűlölködést
A színész rappelve mutatta be a migráció és az oktatás problémáit, azóta már iskolákba is meghívják, a noÁrral pedig az a célja, hogy gondolkodásra és kommunikációra biztasson. Interjú.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik