Belföld

Életfogytiglant kapott az a szolnoki fiú, aki megkéselte, majd kocsival áthajtott haldokló áldozatán

A Szolnoki Törvényszék életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki előbb megkéselte, majd utána kocsival többször is áthajtott az áldozatán. A vádirat szerint a fiatal szerencsejátékozott, és 2016 nyarán sikerült is eljátszania minden pénzét. Hogy fogadhasson, rendszeresen sikkasztott munkahelyéről, csaknem egymillió forintot sikkasztott.

Ahogy azt korábban megírtuk a férfinak 2016. július 15-én kellett volna elszámolnia a pénzzel az üzletlánc megbízottja felé. De nem tudott, ezért eldöntötte: meg fogja ölni, hogy ne derüljön ki a sikkasztás, és azt is, hogy elveszi a nála lévő pénzt, azaz a többi üzletből származó bevételt. Elszámolás ürügyén Szolnok egy elhagyatott részére csalta a férfit, majd megkéselte.

A súlyosan sérült áldozat menekülni próbált, de támadója utolérte és a késsel ismét lesújtott. Egy, a közelben elhaladó autó miatt a tettes rövid időre felhagyott cselekményével, és beszállt a sértett autójába. Amikor azonban meglátta, hogy a földön fekvő ember még él, ekkor az autóval többször is áthajtott rajta. A fiatal az áldozat autójával és az abban lévő 963 ezer forinttal hagyta el a helyszínt.

A Szolnoki Törvényszék 12 tárgyalási napot követően kedden hozott elsőfokú ítéletet az ügyben. A férfit előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben, üzletszerűen elkövetett sikkasztásban is bűnösnek találta, amiért életfogytig tartó fegyházra ítélte. Az elsőfokú ítélet szerint a férfi legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet. A vádlott és védője azonban 3 nap gondolkodási időt kért annak eldöntésére, hogy kíván-e fellebbezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik