Belföld

Megbüntették a fideszes polgármesterjelöltet, aki nem bírja ki, hogy ne kampányoljon iskolában

László Tamást ismét megbüntették, mert kampányolt a XV. kerületi Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskolában tartott tanévnyitó ünnepségen. Szeptember 30-án tartanak polgármester választást Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán, ezért állt ki a gyerekek elé a fideszes politikus, aki kritizálta a többi jelöltet és ismertette saját programját.

Egyik kihívója, Németh Angéla Facebookon azt írta, László Tamás visszaesőként 200 ezer forintos büntetést kapott.

Nem ez volt az első alaklom, amikor a fideszes politikus gyerekek között próbálta népszerűsíteni pártját: tavasszal szintén a Kontyfa előtt narancsot és fideszes tollat osztogatott a gyerekeknek. Akkor az aktivistákat az igazgató felszólította a távozásra, de ők maradtak. A választási bizottság akkor ugyancsak elmarasztalta László Tamást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik