Belföld

Három bűnbandát buktattak le egyszerre

Két bűnszervezet és egy bűnszövetség okozott több milliárdos kárt.

A NAV pénzügyi nyomozói szerint a gyanúsítottak mintegy 9 milliárd forint értékű, műanyagtermékek alapanyagául szolgáló granulátumról állítottak ki fiktív számlát, a bűncselekményből származó pénz egy részét pedig tisztára mosták.

Egy kecskeméti férfi műanyag granulátumot szerzett be nettó áron Szlovákiából, a magyar cégek nevében kiállított fiktív számlákkal azt a látszatot keltette, mintha az árut itthon vásárolta volna. Így akarta elkerülni az áfafizetést.

Az átszámlázásokhoz strómanok nevén lévő, valós tevékenységet nem végző cégeket használt.

A pénzügyi nyomozók a céghálózat felgöngyölítésén dolgoztak, amikor az egyik fiktív cég révén egy mások által irányított bűnbandához is eljutottak. Ez a csoport is műanyag granulátummal üzletelt, és ugyanazzal a módszerrel csalta el az áfát.

A vizsgálat közben egy harmadik elkövetői kör tevékenysége is kirajzolódott.

Ők is hamis iratokkal szerezték be a granulátumot, amit vegyi áruk csomagolásához használtak. A költségvetési csalásból származó pénz eredetének leplezéséhez fiktív engedményezési szerződés alapján, bankszámlákon futtatták át a pénz egy részét, amit később felvettek készpénzben. Emiatt őket pénzmosással is gyanúsítják.

A három bűnbanda által okozott, összesen mintegy kétmilliárd forint kár megtérülésére több mint húsz ingatlant, nagy értékű BMW-ket, bankszámlákat és a házkutatásokon lefoglalt több millió forint készpénzt is zárolták.

Az akcióban lefoglalt, több mint hetven tonna műanyag granulátum a NAV árverési felületén a becsült értéknél magasabb áron talált gazdára, ami szintén az okozott kár megtérülését szolgálja.

A pénzügyi nyomozók a huszonhárom gyanúsított ellen költségvetési csalás, pénzmosás, közokirat-hamisítás, illetve hamis magánokirat felhasználása miatt javasolnak vádemelést a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek.

Azok a gyanúsítottak, akik a nyomozás adatai szerint bűnszervezetben követték el tettüket, akár húsz évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik