Belföld

Hazugsággal vádolják az Akadémiát

Palkovics László tárcája szerint valótlanságokat közölt a tudós testület.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tudatta, értetlenül áll a Magyar Tudományos Akadémia nyilatkozata előtt, amely szerint elakadtak a tárgyalások a tárca és az Akadémia között.

Mint írták, a Lovász László által hivatkozott anyag a már korábban megállapodott és ma kezdődő tárgyalások munkaanyaga, amelyet mindkét bizottság tagjai megkaptak.

Palkovics László minisztériuma szomorúnak, sajnálatosnak nevezi, hogy az Akadémia

különböző nyilatkozatokkal próbál nyomást gyakorolni a kormányra

ahelyett, hogy a hivatkozott dokumentumot tárgyalási alapként kezelné, érdemi észrevételekkel és javaslatokkal kommentálná.

Az anyag a hazai K+F+I rendszer finanszírozási és strukturális kérdéseivel foglalkozik, javaslatokat tartalmaz az akadémiai és állami kutatóintézeti struktúra átalakítására és optimalizálására, az egyetemekkel való együttműködés hatékonyabbá tételére.

Javaslati elemeit illetően teljesen megfelel az MTA elnökség hivatkozott közleményében megfogalmazott elvárásoknak és megoldásoknak.

Előzőleg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) jelezte, a tárgyalásokat elakadtnak tekinti az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM), de folytatná azokat a kormánnyal.

A közlemény szerint az MTA elnöksége kutatóintézet-hálózatának megcsonkítását, egyoldalú intézkedésekkel történő szervezeti átalakítását elfogadhatatlannak tartja.

Az eddigiekhez képest teljesen új szempontokat is tartalmazó munkaanyagból

kiderült, hogy a kutatóintézet-hálózatából egyes kutatócsoportok vagy teljes intézetek egyetemi fenntartásba, másik kutatóhálózathoz kerülnének, megszűnnének.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik