Belföld

Badacsonyi borászgyilkosság: forrnak az indulatok

A Rablósor melletti tragédia után háború indult a vendéglátósok között.

A Tényeknek a fiatal borász támadóit megfékező biztonsági őr, Kóczián Géza azt mondta, látta, hogy az egyik támadó elővesz egy fegyvert az autó kesztyűtartójából, megpróbálta felhúzni, de a pisztoly elakadt, nem tudott elsülni.

Lőni akart.

Ekkor dugta be a gázsprét, és telefújta az autót, amellyel próbáltak nagy gázzal elmenni. Badacsonytomaj képviselő-testülete bátorságáért kitünteti a férfit.

Az egyik támadó, S. Norbert apja a Borsnak azt mondta, nem gondolná, hogy fiáé volt a fegyver, ha mégis, akkor volt biztonsági őrként biztosan volt rá en­gedélye, de még nem tudtak vele beszélni. A két támadót hétfőn letartóztatták.  

A fiatal borász a szüreti mulatságról már hazafelé tartott barátaival, amikor támadói a behajtani tilos jelzés ellenére be akartak fordulni egy utcába. Próbálták feltartóztatni az autósokat, akik ezért olyan brutálisan megverték a borászt, hogy a helyszínen meghalt.

Az Index szerint a két szabolcsi férfi Csopakon és Alsóörsön dolgozott építkezéseken vendégmunkásként, így kerültek Badacsonyba. A kocsi sem az övék, hanem főnöküké volt. A portál úgy tudja, alaptalanok azok a hírek, hogy baseball-ütők és lőfegyver lett volna a kocsiban.

Erre utal, hogy a rendőrség csak halált okozó testi sértéssel gyanúsította meg őket, nem felfegyverkezve elkövetett garázdaság, lőfegyverrel való visszaélés miatt. Az Index szerint a kocsiban építkezésnél csak használatos szerszámok voltak, de ezek a halálos verésnél nem kerültek elő, sem az autót, sem a szerszámokat nem foglalták le a rendőrök.

Azt, hogy a támadók ittasak voltak-e, nem tudni. Egyikük ügyvédje azt mondta, nem látott olyan jegyzőkönyvet, miszerint a rendőrök a helyszínen vér- és vizeletmintát vettek. Ő azt a gyanúsítottat védi, aki a kocsit vezette és akit az őrök lefújtak. Védence tagadja a gyanúsítást, de társára sem tett terhelő vallomástr. A szemtanúk szerint mindketten ütötték a borászt.

Forrnak az indulatok

A tragédia a Rablósor mellett történt, ami kiélezte a feszültséget a különböző vendéglátósok között. Egy névtelenséget kérő árus szerint a füredi borász halálából egyes sztárborászok politikai tőkét akarnak kovácsolni, Badacsonyt olyanná akarják tenni, mint amilyen Balatonfüred.

A minőségi szolgáltatást nyújtó badacsonyi vállalkozók régóta küzdenek ugyanis azért, hogy a leglátogatottabb partmenti szakaszról kiszorítsák a büfésor üzemeltetőit, akik csak bérlők, az építmények önkormányzati tulajdonban vannak.

A Magyar Idők is hasonló szembenállásról számol be, a lapnak egy névtelenséget kérő 72 éves nyugdíjas nyilatkozott.

Van, aki hajóval jön, ittasan felborítja a kukákat, összefesti a házakat, majd hajóra száll, és soha nem találja meg senki sem. Nincs kamerarendszer, a rendőr pedig inkább lesi a balra kikanyarodókat, mert abból van bevétel. Badacsonyban a hagyományos vendéglátók és az újabb stílus, a gasztrokultúra képviselői igyekeznek egymást tönkretenni.

A lap munkatársa kereste a biztonsági szolgálat vezetőjét is, de nem ő nem ért rá, mert ő barátait, a Badacsonytomajra érkező Toroczkai Lászlót és kíséretét kalauzolta (a Mi Hazánk Mozgalom elnöke a tragédia után újra cigánybűnözésről beszélt – a szerk.). Az üzleti kiszorítósdiról a legtöbb helyi úgy véli, mindegy, a vendég áfonyás mangalicasteaket kér kecskesajttal, csúcsborral, vagy sajtos lángost vörösboros kólával, ha tud viselkedni.

Kiemelt fotó: MTI / Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik