Belföld

Sargentini a Fidesz módosító javaslatait is beépítette a jelentésébe

A tizenkét pontból csak egy foglalkozik a migrációval, így a magyar kormány által erőltetett, menekültválságról szóló vita a többi megállapítást igyekszik eltakarni – véli a holland képviselő.

Judith Sargentini szerint az általa készített jelentés a magyar polgárok jogait védi, hogy sokszínű demokráciában éljenek, amelyben tisztességes igazságszolgáltatás ítélkezik felettük, a tájékoztatás teljes körű, szabadon gyakorolhatják vallásukat és nem korlátozzák gyülekezési jogukat. A holland zöldpárti képviselő annak kapcsán adott interjút a hvg.hu-nak, hogy jövő héten tartják a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentést az Európai Parlamentben.

Miközben a magyar kormány azt hangoztatja, hogy a jelentést a bosszú motiválja, Sargentini azt mondta: szándékosan a magyarországi választások után nyújtotta be a jelentést, hogy véletlenül se befolyásolja a magyar polgárok döntését, ehhez vissza kellett tartania a kész szöveget. Arra a felvetésre, hogy a magyarok újraválasztották a Fideszt, azt mondta, a parlamenti többség nem egyenértékű a demokráciával, „a győztes mindent visz” elv nem működik a jogállamban.

Az európai családban bizonyos értékekhez tartjuk magunkat

– jelentette ki. Tudatosan nem emel ki olyan dolgot, ami különösen megdöbbentette, az ugyanis arra adna lehetőséget, hogy az említett területen való beavatkozással úgy tegyen a magyar kormány, mintha mindent jóvá tudna tenni.

A mostani jelentéssel azt követeljük, hogy a tagállamok tegyenek valamit, és ne nézzenek félre, ahogy eddig, miközben a család egyik tagja alapvető jogokat von meg az állampolgáraitól

– mondta Sargentini. Elárulta: a döntések társadalmi hatásait is vizsgálta. Példaként említette a bírók nyugdíjkorhatárának leszállítását – vissza lehet emelni ugyan a korhatárt egy hosszú jogi vita végén, de a kár fennmarad, amennyiben az időközben nyugdíjazott bírókat nem veszik vissza. A pártokra a kampány alatt kirótt, ellehetetlenítő bírságokat is vissza lehet vonni a választás után, de a pártok versengésébe való beavatkozást ez nem teszi meg nem történtté.

Ha a magyar kormány lép kettőt előre, majd az Európai Unió Bírósága luxemburgi döntésének hatására egy lépést hátralép, az eredeti állapotot ezzel még nem állította helyre

– vélekedett a jelentéstevő. Mint mondta, a jelentés csapatmunka, amelynek megállapításait néppárti képviselők szavazatával, kétharmados arányban fogadta el az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága. Számos néppárti módosító javaslatot is beépített, köztük a Fideszét is. „Nekik nem ez volt a céljuk a módosítókkal, mégis átvettem egy részüket” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy nem késett-e el a jelentés, mivel számos 2014 előtt elfogadott törvényt is kritizál, azóta pedig kétszer nyert választást a Fidesz, Sargentini azt mondta, évek óta kérték az Európai Bizottságot és a Tanácsot, hogy lépjen fel az ügyben. Furcsának tartja, hogy a Bizottság képes volt eljárást indítani Lengyelország ellen, de Magyarországgal szemben nem – erre nem lát más magyarázatot, minthogy a Fideszt a néppárti tagság védte meg.

A jelentés tizenkét pontjából egyébként csak egyetlen foglalkozik a migrációval, a magyar kormány által erőltetett, menekültválságról szóló vita szándékosan hivatott kitakarni mindazt, amiről a Sargentini-jelentés szól – vélekedett a holland képviselő. (Fotó: MTI/Európai Parlament/Dominique Hommel)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik