Belföld

Az ÁEEK leváltott vezetője kerül a szegedi klinikák élére

A miskolci kórházigazgató menesztése és a magasabb áron vásárolt lélegeztető gépek is Németh Lászlóhoz köthetők.

A Szegedi Tudományegyetem klinikai központjának vezetője az a Németh László lesz, akit májusban váltottak le az Állami Egészségügyi Ellátó Központ éléről – írja a hvg.hu a Délmagyarország értesülése nyomán.

Megjegyzik: Németh irányítása alatt fordult elő, hogy az ÁEEK egy közbeszerzésen nem az olcsóbb lélegeztető gépeket kínáló céget választotta, hanem a 700 millió forinttal magasabb ajánlatot adó pályázót, ezért 50 millió forint bírságot szabtak ki a központra. Ugyancsak hozzá kötik a miskolci kórházigazgató menesztését, aki szóvá tette az intézmények kifogásolható szerződéseit és közbeszerzéseit. Tiba Sándor elbocsátását Németh azzal indokolta, hogy már nyugdíjas korú, noha korábban is az volt.

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ megbízott elnöke február óta Piffkó József professzor, az Arc-, Állcsont és Szájsebészeti Klinika tanszékvezető egyetemi tanára volt, ő a féléves megbízatás után nem vállalta tovább a tisztség betöltését. (Fotó: MTI/PAP/Grzegorz Momot)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik