Belföld

30 milliárdot költhet a kormány az Európai Makkabi Játékokra

sesztak-miklos(430x286).jpg (seszták miklós)
sesztak-miklos(430x286).jpg (seszták miklós)

Hiába sokszorosa már a vizes vb költségvetése az eredetileg tervezettnek, a kormány részéről ugyanúgy Seszták Miklós fogja össze a 2019-ben Budapesten rendezendő Európai Makkabi Játékok (EMJ) menedzselését, mint a világbajnokság esetében. Egy nemrég megjelent kormányhatározat értelmében a kormány több mint 30 milliárd forintot különített el úgy, hogy korábban Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter is csak 2,1 milliárd forintos költségeket emlegetett – írja a Magyar Nemzet.

Budapest rendezi Európa legnagyobb zsidó sporteseményét
2019-ben Magyarországra látogat a Maccabi Európa Játékok.

A lap szerint a szakértők amiatt aggódnak, hogy az összeg hirtelen megemelkedése azt jelenti, hogy a költségek ugyanúgy el fognak szállni, mint a vizes vb-nél. Főleg, hogy az EMJ-re az idei költségvetés szerint 2 milliárd forintot költenek, és ebben nincs benne a tervpályázat lebonoylítására és a kiviteli tervek elkészítésére elkülönített 1,6 milliárd. A kivitelezésre előbb 12,8 milliárd, majd 15,3 milliárd forint jut majd, legalábbis a jelenlegi számítások szerint.

Újabb hatalmas sportberuházás kezdődik a fővárosban
Felvásárolja az állam az egykori Taurus, majd Michelin gumigyár Kerepesi úton álló telkét.

A játékok helyszíne a budapesti Aréna pláza és az MTK-stadion közötti területen, illetve az egykori Taurus gumigyár helyén lesz. Ez utóbbi helyszínen szükség lesz bontási munkálatokra, amelyet a Puskás-stadion is elbontó cég, a Föld-Trans 2001 Kft. végez – ez volt az egyetlen cég, amely megfelelt a feltételeknek. A korábbi hírek szerint az EMJ-t az MTK és a klub elnöke, Deutsch Tamás fogta volna össze, de a friss kormányhatározat szerint teljes egészében Seszták Miklós fejlesztési miniszter feladata lesz az infrastruktúra kialakítása.

Miért drágult ennyit a vizes-vb?
Azt is megtudtuk a kormánybiztostól, hogy miért nőnek ugrásszerűen a projekt költségei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik