Belföld

Kutakodás közben fogták el a reptéri poggyászfosztogatót Ferihegyen

poggyasz(210x140).jpg (Array)
poggyasz(210x140).jpg (Array)

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói vasárnap a reggeli órákban bűnügyi portyaszolgálatot láttak el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A Valenciába induló járat felszálló utasai között elvegyült két nyomozó is. Azonban ahelyett, hogy felszálltak volna a gépre, az első ajtóhoz vezető lépcső alatt átbújva benéztek a raktérbe, amelynek bejáratánál már több csomag volt felhalmozva.

A rendőrök a raktér belsejében tetten értek egy rakodómunkást, aki éppen egy poggyászként feladott bőröndben kutatott. Az RRI munkatársai a repülőgép utasterébe vitték a felnyitott táskát, amelynek tulajdonosa úgy nyilatkozott, hogy abból nem hiányzik semmi, azonban a bőröndben lévő tárgyak összértéke 70 ezer forint.

A rakodómunkást a nyomozók előállították, majd lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Az RRI a repülőtéren folyamatosan tart vagyonvédelmi akciókat. A rendőrség azt tanácsolja a légi közlekedést választó utasoknak, hogy műszaki cikkeket, készpénzt, ékszereket ne hagyjanak a feladott poggyászukban. Az értéktárgyaikat pedig akár az utolsó pillanatban is vegyék ki a csomagjukból, ha kiderül, hogy azt a repülőgép rakterében fogják elhelyezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik