Belföld

„Napirenden van” az újságírói kamara létrehozása

Az újságírók jövedelmével igyekeznek érvelni az intézkedés mellett.

Folyamatosan napirenden van az újságírói kamara kérdése, mert szakmánk fontos ügyéről van szó, mindannyiunk érdekeiről – mondta az atv.hu kérdésére Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője (a felcsúti fociakadémia korábbi kommunikációs igazgatója), amikor arról kérdezték, hogy napirendre tűzik-e ősszel a javaslatot.

A portál forrásai szerint az elmúlt hónapokban felgyorsultak az egyeztetések a kamara létrehozásáról, amellyel átírnák a sajtóviszonyokat. Kormányoldalon azt hangsúlyozzák, hogy az érdekvédelem a cél, és nem politikavezérelt akcióról van szó. A kamarával kapcsolatban azt emelik ki, hogy létrejöttével az újságírók csak bejelentve dolgozhatnának, és bizonyos szintnél nem kereshetnének többet.

Ám korábbi hírek szerint mindez azzal is járna, hogy az országos médiumok számára előírnák a kötelező kamarai tagságot, amivel vállalniuk kell azt is, hogy csak kamarai tagokat alkalmaznak, és elfogadják a szervezet etikai-szakmai előírásait. A kamarai tagságot pedig megfelelő képzettséghez és szakmai tapasztalathoz kötnék. A tagság annak is feltétele lehet, hogy valaki bejuthasson a fontosabb sajtótájékoztatókra.

A Magyar Újságírók Szövetsége azonban felhívta a kormány figyelmét a hatályos médiatörvény előírására, miszerint „Magyarországon a médiaszolgáltatások szabadon nyújthatók, a sajtótermékek szabadon közzétehetők”. Szerintük nem kényszertagságon alapuló, kormányzati kézivezérléssel működtetett sajtókamarára van szükség, hanem arra, hogy tudomásul vegyék: a közhatalmat gyakorló politikusok beszámolással tartoznak az állampolgároknak, illetve a teljes sajtó képviselőinek.

Azt is közölték: ahhoz, hogy a munkaadókat tisztességes foglalkoztatói magatartásra bírják, szintén nem kamara kell, hanem a munkaügyi jogszabályok reformja és betartatása. (Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik